Elismerte a CIA az iráni puccsban való szerepét
2013. augusztus 23. 08:44
Csak most, hatvan évvel az események után ismerte el hivatalosan az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), hogy kulcsszerepet vállalt a Mohamed Moszadeg iráni miniszterelnök elmozdításával járó 1953-as puccsban - olvasható egy titkosítás alól feloldott dokumentumban.
Korábban
„A katonai puccsot(…) az amerikai külpolitika részeként a CIA hajtotta végre” – olvasható az egyik dokumentumban, amelyet több más iratanyaggal együtt a Nemzetbiztonsági Archívum tett nyilvánossá az 1953-as iráni puccs 60. évfordulója alkalmából. Bár korábban többen is – köztük Madeleine Albright volt külügyminiszter 2000-ben és Barack Obama elnök elhíresült 2009-es kairói beszédében – nyíltan utaltak az amerikai titkosszolgálat szerepére Mohamed Moszadeg iráni miniszterelnök megbuktatásában, ez volt az első alkalom, hogy ezt maga az amerikai hírszerzés is elismerte.
A hírszerzés történetének legnagyobb sikere Moszadeg elmozdítása volt. Moszadeg 1951-ben, demokratikus választással került Irán élére, de miután államosította a brit befolyás alatt álló Angol-Perzsa Olajtársaságot (ebből született később a BP), kegyvesztett lett az iráni olajnak a háború utáni újjáépítésben komoly szerepet szánó Washington és London számára.
A brit titkosszolgálat, az MI6 nem érezte magát elég erősnek az akcióhoz, ezért kérte a CIA segítségét. A dokumentumok tanúsága szerint a britek és az amerikaiak is azon aggódtak, hogy Teherán a szovjetek befolyása alá kerül, London pedig lemondhat az addig ellenőrzése alatt tartott iráni olajról. Moszadeg hatalmának megdöntése után ugyan több évtizedre egy Amerika-barát uralkodó, Mohammad Reza Pahlavi került Irán élére, de az Ajax-hadművelet következtében soha nem látott magasságokba csapott a beavatkozó hatalom iránti gyűlölet hulláma.
A sikeren felbuzdulva az amerikai vezetés egyre nagyobb arányban nyúlt a titkos hadműveletek eszközéhez. 1954-ben Guatemalában a CIA megdöntötte a demokratikusan megválasztott Jacobo Arbenz kommunista elnököt, megindultak a tibeti és koreai antikommunista csoportok szervezése, 1963-ban sikeres puccsot hajtott végre Abd al-Karim Kaszim iraki kormánya ellen, egy évvel később Brazíliában João Goulart, 1966-ban pedig Ghánában Kwame Nkrumah hatalmát döntötték meg.
A dokumentumok titkosságát a George Washington Egyetemen levő Nemzetbiztonsági Archívum oldotta fel a Freedom of Information Act-ot, azaz az információs szabadságról szóló amerikai törvényt kihasználva. A közzétett dokumentumok bepillantást engednek a CIA működésébe, így az is kiderült, hogyan szervezték meg az utcai tüntetéseket és a Moszadeg-ellenes kampányt az amerikai és az iráni médiában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.