Nagytatarozás lesz a Tiltott Városban
2013. április 19. 10:34 MTI
A pekingi Tiltott Város, az egykori császári palota, ma Palotamúzeum épületeinek, környezetének átfogó értékmegőrző programjáról döntött a kínai kormány - számoltak be a kínai lapok csütörtökön.
Korábban
A múzeum kurátora, San Csi-hszing arról számolt be az újságíróknak, hogy egy sor projekttel készülnek a 170 ezer négyzetméteren elterülő, fából készült épületkomplexum, továbbá az 1,8 millió darab műtárgy, kulturális ereklye védelmére.
A program része a földalatti raktárak átépítése, a kulturális emlékek helyreállítása és az infrastruktúra felújítása. A jelenlegi problémák egy része éppen a nem hatékony helykihasználás, az elavult infrastruktúra, az elégtelen tűz- és földrengés-védelem, valamint a behatolók elleni megfelelő biztonság hiánya.
A tervek szerint az egykori palotavárost 2020-ra - a császári palota fennállásának 600. évfordulójára - első osztályú múzeummá építik. San úgy fogalmazott, hogy a hamarosan kezdődő munka további 600 évre akarja szolgálni Kína e fontos szimbólumát. A hagyományos kínai palotaépítészet remekműve 1987-ben került föl az UNESCO világörökségi listájára mint a világ legnagyobb fennmaradt ősi faszerkezetű épületeinek együttese.
A Peking központjában található Tiltott Város csaknem 500 évig szolgált a Csing és Ming dinasztiák 24 uralkodójának lakhelyéül, a kínai kormány politikai központjául. 1406 és 1420 között épült, összesen 980 tradicionálisan kínai stílusú épületet foglal magába. A múzeumot 1925-ben alapították, évente több mint 14 millió látogató keresi fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap