Késik a római Colosseum helyreállítása
2013. január 21. 16:25
Bírósági viták késleltetik a római Colosseum helyreállítását. Az olasz közigazgatási bíróság január végére halasztotta a döntést arról, mikor kezdődhet el az ókori műemlék restaurálása. Elfogadhatatlannak nevezte a Colosseum restaurálásának további késését Gianni Alemanno római főpolgármester - jelentették az olasz fővárosi napilapok.
Korábban
Az 1. századi amfiteátrum helyreállításának eredetileg tavaly nyáron kellett volna megkezdődnie a műemlék földszinti árkádjainak, vagyis az ókori bejáratokat záró vasrácsoknak a kicserélésével.
Az erre meghirdetett nyolcmillió eurós közbeszerzési pályázat eredményét azonban az illetékes műemlékvédelmi felügyelőség és a versenyen másodikként befutott cég is vitatta, jogorvoslatért a római közigazgatási bírósághoz fordultak. A bíróság először 2012 decemberére ígért döntést, melyet azóta már kétszer elhalasztott. Az ítéletre várva a Colosseum helyreállítása meg sem kezdődhetett.
A római önkormányzatnak ezen kívül további három pályázatot kell kiírnia a Colosseum belső restaurálására, és a műemlék előtti téren tervezett idegenforgalmi információs központ megvalósítására. A Colosseum újjászületését Alemanno 2011-ben jelentette be. Az évtizedek óta tervezett restaurálást azt tette lehetővé, hogy Diego della Valle olasz vállalkozó huszonötmillió eurós támogatást ajánlott fel. Hiába a pénz, mire a munka megkezdődik, még több kell majd a Colosseum megmentésére - kommentálta a sajtó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.