Már négyezer éve települtek be indiaiak Ausztráliába
2013. január 15. 10:31 MTI
Az ausztrál őslakosok jóval az európaiak érkezése előtt "fogadtak" vendégeket a mai India területéről. Új génkutatások bebizonyították, hogy négyszer évvel ezelőtt dél-ázsiai emberek szálltak partra Ausztráliában.
Korábban
A kutatók 344, a világ különböző részeiről származó ember génállományát vizsgálták, köztük észak-ausztrál őslakosokét, illetve India és Indonézia lakóiét. Az eredmények szerint 141 generációval korábban - tehát mintegy 4230 évvel ezelőtt - az indusok és az ausztrálok kontaktusba léptek egymással - írják a szakértők a Proceedings című szaklapban.
Érdekes módon ugyanebben az időben számos más változás is történt Ausztráliában - mondta el Pugach. Hirtelen másfajta kőszerszámokat használtak. A dingó is ekkoriban bukkant fel először a területen, alaktani szempontból pedig a dingó nagyon hasonlít az indiai kutyára. Pugach szerint van összefüggés a génáramlat és a régészetileg bizonyított változások között.
Ausztrália negyvenezer éve lakott kontinens. Eddig szakértői körökben az a nézet uralkodott, hogy a terület az európaiak érkezéséig teljesen izolált volt. A Max Planck Intézet kutatói szerint Ausztrália, Új-Guinea populációja és a Fülöp-szigeteken élő mamanwák eredete is közös. A tudósok becslése szerint ezek a csoportok mintegy 36 ezer éve váltak külön.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.