Császárkori felolvasótermeket találtak Rómában
2012. december 14. 10:59 MTI
Rendkívüli ókori épületeket ástak ki régészek Róma központjában: három felolvasóteremben a korabeli rétorok mondták fel beszédeiket. A kutatók az utolsó hetven év legjelentősebb régészeti felfedezésének nevezték az auditóriumot.
Korábban
Hadrianus auditóriumának nevezték el az olasz főváros egyik legforgalmasabb pontja, a Velence tér alatt kiásott épületegyüttest, amelyet a legújabb, azóta már újrarajzolt metróvonalon találtak. A régészek az egykor itt sorakozó császárfórumok végében, Traianus fóruma mellett, három téglalap alakú, teremszerű épületet kezdtek el felszínre hozni. Ezek eredetileg kétemeletesek voltak, kettő jó állapotban megmaradt, a harmadikra ráépült a téren levő paloták egyike, amelyek Hadrianus császár korában, 123-ban épülhettek.
A termekben két egymással szemközti, hat fokos lépcsősor húzódott, márványlapok fedték őket. A terem közepén, szintén fehér és sárga színű márvánnyal borított alacsony pódium áll. "Felolvasótermek voltak, a rétorok itt olvasták fel munkáikat és itt tartották óráikat. Művelt közönség által látogatott kulturális helyszínek kerültek felszínre" - nyilatkozta a római sajtónak az ásatást vezető Rossella Rea. A régész az utolsó hetven év legjelentősebb régészeti felfedezésének nevezte az auditóriumot.
A termek márványborítását a 6. századtól kezdve a keresztény Róma épületeire használták fel. Az épületek bizánci pénzverdeként is működtek, ahogyan ezt az auditóriumban talált kemencék bizonyítják. A tetőszerkezet a 878-879-es földrengésben omlott össze. A késői középkorban a termeket temetőként használták, a reneszánszban kórházként. Utána betemették és eltűnt Róma forgalma alatt. Az auditórium restaurálása várhatóan három évet vesz igénybe és mintegy egymillió euróba kerül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.