Mitől őrült meg Caligula?
2012. október 11. 14:29
Az ókori történészek beszámolói olyannyira elfogultak vele szemben, hogy csaknem lehetetlen kideríteni az igazságot személyéről és cselekedeteiről. Caligula kíméletlen és egyszersmind szélsőségesen szeszélyes uralkodóként vált ismertté. Egyesek szerint betegsége következtében megháborodott, ám az erre vonatkozó feljegyzések nagy részének hitelessége erősen vitatható, néhány állítás pedig, mint például az, hogy lovát consullá nevezte volna ki, egyszerűen valótlan. A rómaiak azonban addigra már megelégelték a császár őrült zsarnokoskodását, és több összeesküvést is szőttek ellene. 41 januárjában, négy hónappal az után, hogy visszatért Galliából, a Palatinus játékok idején merénylet áldozata lett. De mi igaz és mi nem a személyét érintő legendák sokaságából?
Korábban
Nem szerette a nevét
Caligula Caius Caesar néven látta meg a napvilágot. Ifjúkorát hadvezér atyja seregének táborában, a Rajna vidékén töltötte. Mivel előszeretettel viselte a katonai csizmát (latinul caliga), a germán katonák a Caligula („Csizmácska”) melléknéven kezdték szólítani. A ragadványnév rajta maradt, de a történetírók szerint Caligula állítólag gyűlölte a nevét.
Apja, Germanicus Caesar 19-ben, anyja, idősebb Agrippina 33-ban, két bátyja, Julius Caesar Nero és Drusus Caesar pedig 31-ben, ill. 23-ban halt meg, a közhiedelem szerint a császár mesterkedéseinek következtében. A családból a három lánytestvérén kívül egyedül csak Caius Caesar maradt életben, aki felvette apja nagy tekintélynek örvendő nevét is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.