Miket ajánlottak fel az egyiptomiak isteneiknek?
2012. szeptember 10. 16:11
Véletlenül találták meg azt az Újbirodalom idejéből származó sztélét, amelyen az ókori egyiptomiak sorolják fel az isteneiknek szánt ajándékokat.
Korábban
Az észak-kairói Matariya régészeti lelőhelyhez közeli Al-Khamis-i piacnál folyó ásatások során régészek egy az Újbirodalom korából (i.e.1580-1085) származó sztélét találtak – jelentette az Ahramonline egyiptomi angol nyelvű lap internetes kiadása.
Mohamed Ibrahim régiségügyi miniszter megerősítette a felfedezés tényét, s elárulta, hogy a sztélén egyiptomi isteneknek felajánlott ajándékok olvashatók; többek között liba, zöldségek, gyümölcsök, kenyér és lábasjószágok rajzai láthatók. De feltűnik egy lótuszvirág, illetve egy hieroglifákkal íródott vallási vers is.
Mohamed El-Beyali, a minisztérium egyik szakértője szerint a sztélét valószínűleg a 18. dinasztia végén, vagy a 19. dinasztia idejének elején faragták ki. Matariya jelentős régészeti lelőhely, mivel itt volt a központja az egyiptomi napisten, Aton kultuszának, s egyben ez volt Egyiptom északi részének fővárosa is.
Matariya jelentőségét növeli, hogy a területen számos egyiptomi és Ptolemaiosz-kori sír került elő, de a világ egyik legrégebbi egyetemének maradványait is itt találták meg, valamint II. Ramszesz fáraó korából származó oszlopokra is bukkantak már itt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.