Viking kikötőt találtak búvárok
2012. szeptember 3. 14:20
Régészek bejelentették, hogy egy középkori viking falunál egy közel száz méter hosszú mólót találtak, amely egy a tengeri kereskedelembe bevont piac része volt.
Korábban
A kutatók arról tájékoztattak, hogy búvárok a Stockholm melletti Bjorko-szigetnél kikötőt találtak, amely sokkal hosszabb, mint azt képzelték. Reményeik szerint az ott talált leletek fontos információkkal szolgálnak a vikingek életével és szokásaival kapcsolatban.
A tengeri régészek szerint a falu a korábban véltnél 30 százalékkal lehet nagyobb. A feltételezések szerint a piac a kikötőben lehetett. „A vízben kőcölöpöket találtunk, amely építészeti megoldás igen ritkának számított a korban” – mondta el a kutatást vezető Andreas Olsson.
„Korábban nem tudtuk, hogy a vikingek nyolcméteres mélységben építettek volna a vízben” – fejtette ki Olsson. A kikötő ötször olyan hosszú, mint azt eddig gondolták; a kutatók szerint ez arra bizonyíték, hogy a vikingek kiterjedtek kereskedelmi kapcsolatokat folytattak.
A kikötő maradványait a svédországi Birkához közel találták meg, amely az általánosan elfogadott nézet szerint a skandináv ország legrégibb települése és 1993 óta UNESCO-védelem alatt áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.