Repülő Ezékiel
2003. január 24. 10:19
A néhai Burrel Cannon családja minden követ megmozgat azért, hogy ősük neve bekerüljön a repülés képzeletbeli panteonjának nagy alakjai közé. Minden okuk meg is van rá, hiszen az egykori baptista lelkész - kissé kezdetleges szerkezetével ugyan, de - egy évvel hamarabb már a levegőbe emelkedett Ezékiel nevű szerkezetével, mint a Wright-fivérek.
(all)wright-brothers |
Kerekeken álló acélcső, szövettel beburkolt szárnyak, négy sor fa lapátkerék és egy szédítő magasságokba repítő, könnyű négyhengeres gázmotor. Feltalálója, Burrel Cannon, a baptista prédikátor szentül hitte, hogy találmánya képes felemelkedni a levegőbe. A fura külsejű szerkezet hasonmása most egy pittsburgi múzeum mennyezetéről csüng alá - ékes bizonyítékául annak, hogy a kor feltalálói józan ész híján lehettek akkor, amikor életüket az ilyen és ehhez hasonló gépcsodákra bízták.
1902-ben, egy tavaszi reggelen Cannon sikeres felszállást hajtott végre gépmadarával. A Wright fivérek csak több mint egy évvel később tudták ugyanezt a bravúrt megismételni Kitty Hawk névre elkeresztelt gépükkel.
Cannon „szárnyalásának” legalább négy szemtanúja volt. Állításuk szerint a gép 12 lábnyira (bő 3,5 méter) elemelkedett el a földtől és körülbelül 160 lábnyi távolságot (közel fél km-t) tett meg a levegőben, amelyet egy kemény földreszállás követett.
A szakértő John Holman szerint Cannon szerkezete a levegőben „öszvérként” viselkedhetett. Azaz úgy szállt fel, mint egy repülőgép, és a helikopterekre jellemző landolással ért földet. Holman, úgy véli, hogy a gép függőleges emelkedését, illetve vízszintes irányú elmozdulását a lapátkerekek szögállásának változtatásával lehetett elérni – ám ezt nem sikerült tökéletesen megvalósítani.
Cannon húszezer dollárt gyűjtött össze, hogy megvalósítsa találmányát. A levegőt meghódítani hivatott repülőszerkezet, amelyet Ezékiel prófétáról nevezett el, mindössze egyszer emelkedett a magasba. Megpecsételve sorsát, egy szélvihar teljesen tönkretette. A gépről és annak repüléséről nem maradt fenn írásos dokumentáció, csak egy fénykép.
Cannon unokája, Glenn Gordon, a feltaláló nagyapa történetét édesanyjától hallotta, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a repülő lelkész története szájról szájra járva elterjedjen a városban. Gordon elmondta, hogy a találmány édesanyjától kapta meg a megtisztelő repülőgép nevet, holott a prédikátor idejében még nem is létezett ez a szó.
A repülés történetének egyik jeles szakértője Jay Miller szerint, Cannon találmánya csak egy volt a XIX. század végén épült repülőszerkezetek közül. Miller meg van róla győződve, hogy a lelkész gépmadara tulajdonképpen repülni sem tudott. Az ugrabugrálásnak tűnő levegőbeszökkenések nagyon messze voltak a kontrollált repüléstől.
Glenn Gordon leszögezte, hogy ő és családja nem kérdőjelezik meg a levegő hivatalos meghódítóinak, a Wright-fivérek munkásságának jelentőségét. Sőt, azzal is tisztában vannak, hogy nem a baptista lelkész volt az első, aki a levegőbe emelkedett. Csupán azt szeretnék elérni, hogy a „repülő” nagypapa munkássága mindenki által ismert és elismert legyen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.