Ősrégi várost rombolt le egykor egy földrengés Isztambulnál
2012. augusztus 23. 18:28 MTI
Egy XI. századi, katasztrofális földrengés áldozatává vált város nyomaira bukkantak régészek Isztambul közelében. Batonea város a mai isztambuli negyed, Kücükcekmece területén állt, egy földrengés azonban lerombolta, egy földcsuszamlás pedig betemette - mondta el Sengül Aydingün, az ásatás vezetője csütörtökön.
Korábban
A szakértő szerint a földrengés a nyolcas erősséget is elérte - ekkora földmozgás már igen súlyos károkat okoz. 1999-ben például egy 7,6-os erősségű földrengés ettől a területtől száz kilométerre délre húszezer ember halálát okozta.
Aydingün és kollégái néhány éve kutatják már Batonea romjait. Feltételezéseik szerint a Márvány-tenger mellett lévő terület a kora kőkorszak óta lakott volt. A római korban felvirágzott város romjai a vízszint csökkenésével váltak láthatóvá.
Víz alatti régészek munkájuk során feltárták a tengerben egy elsüllyedt világítótorony maradványait, és olyan emberek csontvázaira is bukkantak, akik a batoneai súlyos földrengésben lelték halálukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.