Földrengés mutatja Jézus keresztre feszítésének pontos dátumát
2012. május 30. 08:55
Jézust – ahogyan az Újszövetség is írja – minden bizonnyal i.sz. 33-ban, április 3-án, pénteken feszítették keresztre – állítják geológusok. A vizsgálatok rámutattak, hogy abban az időben két földrengés is történt, s ezt Máté evangéliuma is leírja, bár az is lehet, hogy az csupán allegória.
Korábban
A legújabb geológiai vizsgálat a Jeruzsálemtől 20 kilométerre levő Holt-tengernél bekövetkezett földmozgásokra fókuszált – olvasható az International Geology Review legújabb számában. Máté evangéliumában ugyanis azt lehet olvasni, hogy a keresztre feszítésre egy földrengéssel párhuzamosan került sor: „Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét. És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének. És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.” (Máté 27: 50-52)
Jefferson Williams amerikai, illetve Markus Schwab és Achim Brauer német geológusok három réteget vizsgáltak meg Ein Gedinál. Kiderült, hogy legalább két nagyobb földrengés érintette a magot: az egyik 31-ben, a másik pedig valamikor 26 és 33 között történt. A kutatók eredményeiket összevetették a Colin Humphreysn és Graeme Waddington által a Nature című tudományos folyóiratban közölt tanulmány legfontosabb állításaival: ezek szerint a négy evangélium és Tacitus Annalesében azt írja, a keresztre feszítés akkor történt, amikor Poncius Pilátus Júdea helytartója (26-36) volt; a négy evangélium szerint erre pénteken került sor; Jézus néhány órával sabbath előtt halt meg; a szinoptikusok (Máté, Márk, Lukács) szerint pedig a Megváltó nisan 14. napja, a zsidó húsvét megkezdése előtt adta át lelkét a Teremtőnek.
Később aztán megnézték a zsidó naptárt és belevették a különböző asztronómiai számításokat – így jött ki a Jézus keresztre feszítésének legvalószínűbb időpontja, 33. április 3-a. A további kutatásokban Williams, Schwab és Brauer arra keresnek majd a választ, hogy a három evangélium által is említett, Jézus halála után – egészen másnap délután háromig – tapasztalt sötétséget magyarázhatja-e egy a földrengés következtében kialakult homokvihar.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.