Ned Kellyt végre átadják leszármazottainak
2012. augusztus 2. 16:33 MTI
Megkapják Ned Kelly, a legendás ausztrál "betyár" csontvázát leszármazottai 132 évvel a sokak által nemzeti hősként tisztelt férfi kivégzése után - közölte csütörtökön Ausztrália kormánya. Kelly földi maradványait tavaly találták meg egy börtön tömegsírjában, és a csontok DNS-elemzéseiből egyértelműen bebizonyosodott, hogy valóban Kellyről van szó. A kutatás két éven át folyt az 1880-ban kivégzett, Robin Hoodként, avagy Jesse Jamesként emlegetett ausztrál népi hős földi maradványainak megleléséért.
Korábban
Kellynek már az apja sem volt nagy barátságban a törvénnyel, mivel ír fegyencként került Ausztráliába. Legidősebb fia azután bandájával kirabolt több bankot és lelőtt három rendőrt, amiért végül 25 évesen akasztófán végezte. A rendőrség két éven át vadászott rá.
Kelly csontjai a melbourne-i Pentridge börtön tömegsírjából kerültek elő 32 másik néhai rab maradványaival. A kutatók DNS-minta révén kétséget kizáróan azonosították Kelly csontvázát, a jelenkori molekulamintát a haramia Ellen nevű nővérének dédunokája szolgáltatta, akit Leigh Olivernek hívnak és jóval békésebben él: tanár.
"Remélem, végül méltóságban nyugodhat. A családunk hősként tiszteli" - mondta Leigh Kellyről még tavaly. A hatóságok már akkor megígérték, hogy a család megkapja a földi maradványokat, de csak mostanra hárult el minden akadály. A hajdani Pentridge börtön telkét ugyanis egy magánszemély birtokolja, ő pedig szerette volna megtartani a "leletet". Az ausztrál kormány döntését csütörtökön az ingatlanfejlesztő nem volt hajlandó "értékelni".
Kelly leszármazottai amúgy fejetlenül kapják meg néhai rokonuk csontvázát, mert a koponyának nyoma veszett. A bandavezért az Old Melbourne Gaol nevű börtönben végezték ki, melyet viszont 1929-ben bezártak és akkor exhumálták a kivégzett rabok holttesteit. A tömegsírt azonban felnyitásakor a bámészkodó tömeg megrohanta, és a csontok, koponyák közül jó párat elragadott, köztük Kellyét.
Idővel ugyan megkerült, és kiállították a régi börtönben - amely jó ideje múzeum -, ám 1978-ban megint ellopták. Azóta nem tudni, hol van a Kelly-banda fejének feje, feltehetően egy "gyűjtő" otthonában porosodik. A család most felhívással fordult a sajtón keresztül a bitorlóhoz, hogy juttassa vissza a koponyát, hadd nyugodjék Ned Kelly "teljesen" békében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.