A Titanic tragédiájára emlékezik a Hajózástörténeti Múzeum
2012. július 11. 17:14 MTI
A Titanic száz éve történt katasztrófájára emlékezik a zebegényi Hajózástörténeti Múzeum csütörtökön nyíló kiállítása, amelyen Lengyel Árpádnak, a mentésben résztvevő Carpathia hajóorvosának hagyatékát mutatják be.
Korábban
A Titanic és Caprathia - emlékezés egy magyar orvosra című kiállításon felidézik Lengyel Árpád életútját személyes tárgyak segítségével. Látható díszkard, szurony, orvosi táska, számos fénykép és megtekinthetik az érdeklődők a Titanic túlélőiről készített feljegyzéseket is. Emellett kiállítják a hajó kicsinyített mását is - mondta el Farkas Judith, a zebegényi magángyűjtemény igazgató tulajdonosa.
A relikviákat Reich Márta, Lengyel Árpád unokája bocsátotta a múzeum rendelkezésre. A kiállítás létrehozásában a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület is szerepet vállalt - tette hozzá az igazgató.
Reich Márta a könyv április bemutatóján felidézte, hogy nagyapja a Carpathia három hajóorvosa közül egyedüliként rendelkezett mentőorvosi gyakorlattal, amelyet medikus kora óta gyakorolt. Ezért a kapitány őt küldte a fedélközbe, így a három hajóorvos közül ő találkozott először a kimentett utasokkal. Lengyel Árpád a tragédia után leszerelt, soha többé nem szállt hajóra és a tragikus éjszaka emlékét eltemette magában, kizárólag hivatalos kérésre és az évfordulók idején felkérésre beszélt az esetről, szigorúan csak orvosi szemszögből.
Lengyel Árpád fül-orr-gége orvos 1886-ban született Pilismaróton. Számos területen dolgozott: volt a Rókus kórház és a Mária téri, valamint a Kapás utcai rendelőintézet fül-orr-gége szakorvosa, a Carpathia hajóorvosa, az I. világháborúban mentővonat katonaorvosa, iskolaorvos, a Beszkárt üzemorvosa, magánorvos és 35 éven keresztül a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME) mentőorvosa, főorvosa. 1940-ben hunyt el.
A hajóorvos hagyatékát bemutató, szeptember 12-ig látogatható kiállításnak helyet adó zebegényi magángyűjteményt 28 évvel ezelőtt, 1984. július 12-én nyitotta meg Farkas Vincze hajóskapitány. Az alapító a hajózás történetét bemutató saját készítésű modellekkel, különböző kontinensekről beszerzett hajózási eszközökkel, hajóorrdíszeket ábrázoló egyedi fafaragásokkal és egyéb, a hajózáshoz köthető tárgyakkal rendezte be saját házát. A múzeumalapító több évtizedes gyűjtőmunkája eredményeként jelenleg a zebegényi az ország legnagyobb hajózási magángyűjteménye.
Farkas Judith, az alapító lánya elmondta, hogy a világ számos tájáról származó múzeumi tárgyaik száma évről évre gyarapszik, eddig több mint 2900 darabot sikerült leltárba venniük, de még legalább kétszer ennyi anyagot tudnának kiállítani, amennyiben elegendő hely állna rendelkezésükre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap