Köln 400 év múltán "rehabilitálta" boszorkányait
2012. június 29. 16:58 MTI
Egyhangú szavazással elítélte a kölni tanács a német városban négyszáz éve lefolyt boszorkánypereket és "rehabilitálta" a boszorkányként megbélyegzett embereket. Kölnben annak idején összesen 38 halálos ítéletet róttak ki boszorkányság miatt. Az áldozatok között nemcsak nők voltak, hanem három férfi és egy fiú is.
Korábban
Egy nyolcéves kislányt - akire szintén rásütötték, hogy boszorkány - elkergettek a városból. Német területeken becslések szerint 25-30 ezer nőt és férfit bélyegeztek meg azzal, hogy boszorkány és varázsló.
A kölni boszorkányüldözések máig legismertebb áldozata a tehetős kereskedő asszony, az 1570 környékén született és 1627-ben meghalt Katharina Henot. A nő a tömlöcből megindító leveleket írt, amelyekben ártatlanságát bizonygatta. Néhány történész szerint Katharina Henot befeketítése mögött a nő riválisai és anyagi érdekek húzódtak meg. Az asszony súlyos kínzás ellenére sem vallotta magát boszorkánynak, ennek ellenére halálra ítélték és megfojtották.
Bár a boszorkányok újkori felmentése egyesek szerint szép gesztus, a történészek között van, aki úgy véli, felesleges lépés, tekintettel arra, hogy manapság már senki sem kételkedik a boszorkányok ártatlanságában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap