Nemzetközi együttműködésben kutatják a reformációt
2012. május 17. 09:40 MTI
Világszerte immár kilencven egyházi, felsőoktatási, tudományos és kulturális intézmény vesz részt a reformáció közelgő ötszázadik évfordulója tiszteletére indított Refo500 nemzetközi programban, a projektben Magyarországot az MTA Bölcsésztudományi Kutatóközpontja, a Magyarországi Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem képviseli.
Korábban
2017-ben lesz 500 éve, hogy Luther Márton kiszögezte téziseit a Wittenbergi vártemplom ajtaján. Ezt követően kezdetét vette a reformáció, jelentős változásokat előidézve a vallás, politika, kultúra, tudomány és társadalom területén
Mint a Magyar Tudományos Akadémia honlapján olvasható, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (MTA BTK) kutatói a reformáció magyar történeti és kulturális vonatkozásait vizsgálják. "Történészek, irodalomtörténészek, néprajzkutatók, zenetörténészek és filozófusok is közreműködnek az interdiszciplináris programokban, és ennek köszönhetően az MTA BTK nemcsak egy tudományos, logisztikai és pénzügyi szempontból egyaránt fontos kapcsolatrendszert alakíthat ki a külföldi intézetekkel, szellemi műhelyekkel, hanem egyúttal erősítheti ismertségét a nyugati tudományosságban is" - méltatta a Refo500 jelentőségét Tóth Zsombor, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
A Refo500 akadémiai konzorciumához, a RefoRC-hez (Reformation Research Consortium) való csatlakozással a magyar szakemberek egy kiemelt témakör vizsgálatát is vállalták. Az MTA BTK a reformáció óta kialakult emigrációs hagyomány feldolgozását kezdi meg. A kutatók egyebek között arra kíváncsiak, hogy az emigráció milyen magatartás- és identitásminták kialakulásához vezetett, és miként járult hozzá az elvándorolt közösségek túléléshez, szellemi-vallásos életviteléhez.
2009-ben kezdeményezte a hollandiai székhelyű Refo500 Alapítvány a programot, amelynek célja felhívni a figyelmet a jubileumra, valamint az 500. évforduló méltó megünneplésének előkészítése. A Refo500 Alapítvány a programban részt vevő szervezetekkel együttműködve konferenciák és egyéb rendezvények megszervezését támogatja.
"A programsorozat első szakasza 2013-ig, a Heidelbergi Káté kibocsátásának 450. évfordulójáig, második szakasza pedig 2017-ig, a reformáció félévezredes évfordulójáig tart. Az interdiszciplináris programok legfontosabb magyarországi rendezvénye az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz-Barokk Kutatócsoportjának éves konferenciája lesz. A tervek szerint az akadémiai intézet munkatársai ezen a tudományos ülésen mutatják be kutatásaik eredményeit, amelyeket a Refo500 keretében angolul is publikálnak" - olvasható az MTA honlapján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.