Wallenberg hatása a világpolitikára
2012. április 18. 09:34 MTI
Neves amerikai előadók részvételével rendeztek panelbeszélgetést kedden a washingtoni magyar nagykövetségen a 100 éve született svéd diplomata, Raoul Wallenberg budapesti embermentő tevékenységének és személyes példájának a mai világra gyakorolt hatásáról.
Korábban
Wallenberg-emlékév
Magyarországon az első Orbán-kormány vezette be a holokauszt magyar áldozatainak emléknapját és tette büntetendővé a holokauszttagadást - jelentette ki az amerikai közélet mintegy 200 jeles képviselője előtt elmondott megnyitójában Szapáry György nagykövet.
Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány kezdeményezte centenáriumi Wallenberg-emlékév eseményeit magyar-svéd-amerikai-izraeli összefogással valósítják meg. A vezető diplomata hangsúlyozta: "fontos a bűnökre emlékezni, fontos elmondani, hogy mi történt a magyar és a közép-európai történelemben". Kiemelte, hogy a történelem szomorú fejezetének és Raoul Wallenberg kiemelkedő személyes példájának és bátorságának bemutatása világszerte elősegíti az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni küzdelmet és az emberiesség előmozdítását.
Prőhle kitért arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben személyesen ítélte el az antiszemitizmusnak a magyar parlamentben történt megnyilvánulását. Ezt, valamint a washingtoni Wallenberg-emlékkonferencia megrendezését Kati Marton magyar származású amerikai író-újságíró, a panelbeszélgetés részvevője, "fontos üzenetnek" nevezte a magyar kormány részéről.
Az írónő felidézte, hogy 30 évvel ezelőtt, amikor a Wallenbergről szóló monográfiáján dolgozott, a svéd diplomata tevékenysége még csak nagyon kevesek előtt volt ismert, ma pedig alig van város a világon, amelyben ne neveztek volna el utcát vagy teret róla. Mint mondta, ő maga a kutatás közben szerzett tudomást arról, hogy valójában nem katolikus, mint aminek a gyerekkora óta nevelték és hogy a nagyszüleit az auschwitzi haláltáborba szállították, de a szülei az elszenvedett trauma miatt erről nem beszéltek neki.
Az írónő úgy vélekedett, hogy a gyilkosok rendszerint szenvedélyesebbek, mint a megmentők, ám Budapesten, ahol valóságos verseny alakult Wallenberg és a zsidók deportálását megszervező Adolf Eichmann között, ez nem volt igaz.
Marton szerint Wallenberg példája azt bizonyítja, hogy lehet és kell is tenni a faji, nemzeti és etnikai felsőbbrendűség-tudat megnyilvánulásai ellen. Emlékeztetett rá, hogy néhai férje, Richard Holbrooke, az Egyesült Államok volt balkáni főtárgyalója mindent elkövetett az erőszak megfékezése érdekében, amikor a jelenség a Balkánon megismétlődött.
Kati Marton hangsúlyozta, hogy már a gyűlölet intézményesítésének korai szakaszában ki kell használni minden esélyt annak megakadályozására, mert a fokozatos eszkalálódás a gyilkosság gépezetének elszabadulásához vezet, amelyet már nagyon nehéz megállítani. Mint mondta, Holbrooke tisztában volt vele, hogy a gyilkosságokhoz vezető utat a megkülönböztetésről kimondott szavak indítják el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap