Újra itt a Kisvakond
2012. március 25. 12:46 MTI
A Kisvakond nadrágja című kiállításon a népszerű cseh rajzfilmfiguráról, a Kisvakondról készült illusztrációkkal, korszerű és régi játékokkal, filmvetítéssel várják a gyerekeket és a felnőtteket a Millenárison vasárnaptól.
Az ingyenes kiállításon látható lesz a Kisvakond-figura 1985-től gyártott "retro" prototípusának gyűjteménye is.
A Zdenek Miler által megálmodott és megrajzolt mesefigura főszereplésével 55 éve készült el az első animációs film. Kisvakond (Krtek) és barátainak népszerűsége azóta is töretlen - olvasható a kiállítás szervezőinek ajánlójában.
A Kisvakond alakját a cseh rajzfilmtervező eredetileg egy vászoning-reklám figurájaként alkotta meg. Később A Kisvakond nadrágja című rajzfilm 1957-ben elnyerte a velencei Ezüst Oroszlán-díjat. Több mint ötven epizód készült, a sorozat utolsó részét 2002-ben forgatták. Az első részt leszámítva Kisvakond és barátai nem beszélnek, hanem igencsak beszédes indulatszavakat és hangokat hallhatnak. Ezeket a rendező a kislányairól, Katerináról és Barboráról készített hangfelvételek segítségével komponálta meg.
Zdenek Miler cseh rajzfilmkészítő és rendező 90 éves korában tavaly hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap