Kié lesz Amundsen hajója?
2012. március 20. 12:33
Bírósági tárgyaláson döntenek Roald Amundsen norvég felfedező hajójának sorsáról.
Korábban
A Maud a Kanada északi részén található nunavuti Cambridge-öbölnél süllyedt el, így – hangsúlyozzák a kanadaiak – az észak-amerikai országhoz tartozik. Norvégia legutóbb decemberben fordult Ottawához azzal a kéréssel, hogy szolgáltassák vissza a déli sarkot először elérő norvég felfedező, Roald Amundsen egykori hajóját, de Kanada hajthatatlan: szerinte az a kanadai örökséget képezi.
Egy civil, Jan Wanggaard indította el a Maud Returns Home elnevezésű projektet, amely visszahozná Norvégiába a roncsot, hogy aztán egy Oslo melletti múzeumban állítsa ki. Amundsen 1918 és 1920 között használta az északkeleti átjáróban, ahonnan többször is sikertelenül próbálta elérni az északi sarkot.
A hajót később a Hudson's Bay Company nevű cégnek adták el, előbb raktárépületté majd rádióállomássá építették át, mielőtt 1930-ban elsüllyedt volna. Az Asker Council már 1990-ban kérvényezte a roncs visszaszolgáltatását, de az engedélye azóta elévült. Most Wanggaardon a sor, de a bíróság dönthet úgy is, hogy fél évvel későbbre halasztja a döntést, mely idő alatt sikerül új (kanadai) gazdát találni a roncsnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap