Válogatás a Vasilescu-gyűjteményből
2012. február 5. 13:25 MTI
A Vasilescu-gyűjtemény raktárban őrzött alkotásaiból nyílik kiállítás február 15-én Győrött a Magyar Ispitában.
Korábban
A kiállítás felvonultatja Ország Lili több művét. Miként az állandó kiállításból, úgy a most készülő időszaki bemutatóból sem hiányozhatnak festményei, hiszen ezek a kollekció törzsanyagát alkotják - mondta Grászli Bernadett, a gyűjteményt őrző Városi Művészeti Múzeum igazgatója.
A tárlat az európai iskola alkotóira fókuszál, így mások mellett bemutatják Bálint Endre és Gyarmathy Tihamér munkáit, és az érdeklődők elé tárják a kollekciót meghatározó geometrikus művészet képviselőinek alkotásait, köztük Nádler István és Hencze Tamás műveit - ismertette a szakember.
Vasilescu János a 20. századi magyar képzőművészetet reprezentáló kollekciót hozott létre több évtizedes munkával. A gyűjteményben remekművek sokasága található, a már említett alkotókon kívül Schaár Erzsébettől, Korniss Dezsőtől, Deim Páltól, továbbá Anna Margittól, Keserü Ilonától, Kondor Bélától vagy Moholy-Nagy Lászlótól.
A gyűjteményt 2004-ben adományozta Győr városának, így megvalósult a vágya, hogy a kollekció egyben maradjon, egysége megőrződjön. A Vasilescu-gyűjtemény állandó kiállítása a felújított volt zsinagógában látható Győrött. Az állandó tárlatból kimaradt alkotások megismerésére időszaki kiállításokat rendez a múzeum.
A műgyűjtő - aki díszpolgári címet kapott Győr városától - 2006-ban, 84 éves korában hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap