Megnyitják a szfinxek útját
2011. december 28. 10:42 MTI
A szfinxek útját részlegesen megnyitják a látogatók előtt március közepén, ekkorra fejeződik be a 2700 méteres út 150 méteres szakaszának helyreállítása - jelentette be Luxorban Mohamed Ibrahim, az antikvitásokat felügyelő egyiptomi miniszter.
Korábban
A Nílus keleti partján a luxori és a karnaki templomegyüttest összekötő szfinxek útját III. Amenhotep idején, 3400 évvel ezelőtt építették. Az Újbirodalom idejétől kezdve ezen az úton vonult végig a Nílus áradásának második hónapjában az évenként megrendezett Opet-ünnep alkalmával a színpompás processzió, amely a szent bárkát és a benne rejtőzködő thébai triászt (Amon, Mut és Honszu) kísérte. Ámon, az istenek atyja, akinek különvált női része és felesége Mut volt, fiuk pedig Honszu. Ámon és Mut az Opet-ünnepkor egyesült minden évben. Az utat később a rómaiak is használták.
A 76 méter széles és 2,7 kilométer hosszúságú út mellett eredetileg nem kevesebb, mint 1350 szfinx sorakozott, amelyeket a XXX. dinasztia alapítójának, I. Nektanebésznek (Nektanebo, Nehetnebef) az uralkodása idején sorakoztattak fel - olvasható az Al-Ahram online kiadásában.
A szfinxek többségét a római uralom alatt, illetve a középkorban elszállították és újrahasznosították, az utat betemette a homok, a területet pedig beépítették. Az egyiptomi kulturális minisztérium öt évvel ezelőtt döntött a luxori szabadtéri múzeum létrehozásáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 19:05
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap