Digitalizálták Jefferson Bibliáját
2011. december 9. 08:49
Befejezték a Názáreti Jézus élete és erkölcse (The Life and Morals of Jesus of Nazareth) című könyv, más néven a Jefferson-biblia digitalizálását.
Korábban
Thomas Jefferson amerikai elnök, a Függetlenségi Nyilatkozat kidolgozója kiszemezgette az Újtestamentum négy nyelven írt (angol, francia, görög és latin) változataiból a neki tetsző sorokat, megalkotva a róla elnevezett, filozófiailag új értelmet nyert Bibliát.
A Smithsonian’s National Museum of American History szakemberei idén márciusban fogtak munkához. Gondosan felmérték a könyv állapotát, laboratóriumi vizsgálatok alá vetették, nagy részét restaurálták, majd egy oxigénmentes tárolóhelyiségbe helyezték.
A könyv állapotának romlásáért elsősorban a kötés volt felelős. A konzerválás megkezdésekor a szakembereknek hét órájukba telt, mire eltávolították a bőrborítót. Másnap darabokra vágták az ívlapokat összekötő gépselymet, majd minden egyes lap hibáját kijavították, arra azonban ügyeltek, hogy véletlenül se tűnjön úgy, mintha a könyv új lenne. Az oldalakat külön-külön lefotózták – ezek voltak a Biblia lapjairól készített első színes felvételek –, végül a lapokat újrafűzték.
A Jefferson-bibliát a National Museum of American History-ban lehet megtekinteni 2012. május 28-ig. Aki viszont otthonról, a karosszékéből szeretné élvezni a történelmi példányt, annak nem kell mást tennie, csak a következő linkre kattintani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap