Majomfejjel készülődtek a túlvilágra a maja játékosok
2011. november 21. 08:43 Live Science
A maják fontosnak tartották, hogy a labdajátékok során használt, mészkőből faragott, majomfejre emlékeztető koponya a túlvilágon is kövesse gazdáját. Az egyik díszes lelet most a torontói Royal Ontario Museumban látható.
Korábban
A híres-hírhedt hamisított kristályfejekkel ellentétben ez a koponya valódi – legalábbis így gondolják a szakértők. Az életnagyságú, tenyérben elférő fejhez nyolc, kagylóból készített fog tartozik, középen egy fekete vaspirit foggal. A nagyra nyílt száj mellett érdekes megfigyelni a szemeket is, amelyek helyén szintén kagylók voltak.
A kristályfejektől az különbözteti meg a koponyát, hogy ezt mészkőből készítették, amely igen elterjedt volt a maja művészetben, például Palenque városában, de a majom is gyakori motívumnak számított – sok maja isten például állati alakot öltött.
A múzeum kutatói úgy vélik, hogy a majomfej 250 és 600 között, a civilizáció aranykora idején kerülhetett egy sírba. Ilyen majomfejeket általában labdajátékok során használtak. A csukló környékén köthették magukra a játékosok, akik ettől a sérülés elkerülését remélték – volt is mitől félniük, mivel a vesztes csapat tagjait általában feláldozták, akik – állítják a tudósok – így a túlvilágon folytatták a játékot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.