A változatos növénytermesztés miatt gyarapodtak a maják
2011. november 11. 10:31
Magas tápértékű, orvosi célokra használt növényeket termesztettek a maják, akiknek így sikerült fenntartani a magas lakosságszámot.
Korábban
Az alacsonyan fekvő területek a klasszikus periódusban (i.sz. 250-900) az ismert világ legsűrűbben lakott részeinek számítottak. A tudósok becslései szerint még az olyan, a rapid lakosságnövekedést hátráltató klímaviszonyokkal rendelkező részeket, mint amilyen Belize is, sokan lakták, egy négyzetkilométeren akár háromszázan is élhettek.
A maják életmódját kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy miként tudták élelemmel ellátni a maja uralkodók alattvalóikat. Amerikai kutatók állítják: bizonyítékokat találtak arra, hogy a maják olyan mezőgazdasági eljárást alkalmaztak, amely lehetővé tette a magas tápértékű, gyógyító hatású növények termesztését; ez egészségesebbé tette a lakosokat, amivel fenn tudták tartani az egyre gyarapodó társadalmat.
A kutatók Belize hegyvidéki részén három helyről vettek földmintát. A Sahonak Tasar teraszainál talált fitolitok (szervetlen növényi mikrofosszíliák) elemzéséből kiderült, hogy a teraszokon nem monokultúra folyt, hanem egyszerre több növényt termesztettek; az orvosi célú növényeket a közép-amerikai gyógyítók ráadásul ma is használják.
Sokan úgy gondolják, hogy a maják által használt technikák, s különösen az irtátos-parlagolásos módszer komoly deforesztációhoz vezetett, ami a kivágott fák helyébe kerülő növények termesztése miatt megváltoztatta a föld minőségét, s részben ez okozta a klasszikus maja civilizáció összeomlását. A tudósok szerint viszont létezett egy másik metódus is: ennek lényege, hogy a maják egyfajta „háztáji” gazdálkodást folytattak, itt termesztették a lakosok egészségét javító növényeket, ezzel elkerülték a fák kivágását, megteremtve a lakosság ellátásának decentralizált formáját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.