Ritka lelet került elő a tasnádi református templom restaurálásakor
2011. október 20. 12:32 MTI
Ritka leletre bukkantak a romániai Szatmár Megyei Múzeum restaurátorai: a tasnádi református templomban őrzött faláda rejtett fiókjában 50 darab kagylóhéjat találtak, amelyek közepén egy-egy aranycsepp van.
Korábban
Találtak még 31 darab 17. századi ezüst pénzérmét és 54 darab 18-19. századi bronzpénzt is, valamint azt a dokumentumot, amelyben leltárba vették a titkos fiók tartalmát.
A Krónika című kolozsvári napilap által idézett Szőcs Péter, a szatmári múzeum igazgatóhelyettese szerint a kagylók és a bennük talált megkeményedett aranypor a 16. századból származhat, amikor felújították és átfestették az akkor még katolikus templomként szolgáló kegyhelyet.
Állítólag valódi ritkaságról van szó, hasonló lelet ugyanis mindeddig nem került elő - írja csütörtöki számban a lap. A különös leletre a múzeum egyik restaurátora, Bolos Ioan talált rá a láda bal oldalán elrejtett kis fiókban.
Mint kiderült, a munkálatok során feltűnt neki egy furcsa zörej, amelyre nem talált magyarázatot - ekkor kezdte gyanítani, hogy van valahol egy titkos rekesz. Arra pedig, hogy pontosan hol kell keresnie, egy ceruzával írt szöveg alapján jött rá. A láda bal oldalán levő fiókon ugyanis az áll, hogy "Délczeg Elek végrendelete a fiókban elhelyezve. 1895 27/III". A fiókot alaposabban megvizsgálva a szakember arra is rájött, hogy a fiók dupla aljú. A köztes résben találta meg a kagylóhéjakat és az érméket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap