Digitalizálják a 19. századi brit régész egyiptomi leleteit
2011. október 20. 09:24
Kiterjedt online katalógusban mutatja be a 19. században élt brit régéz, Flinders Petrie leleteit a British Museum.
Korábban
Flinders Petrie brit egyiptológus számos lelőhelyet fedezett fel Egyiptomba való 1883-as megérkezését követően. Az akkori egyiptomi jog szerint a leletek egyik fele az észak-afrikai államot, a másik fele az ásatót illette, így Petrien nagy mennyiségű leletanyagot vitt haza Nagy-Britanniába.
Fél évszázaddal Petrie halála után a British Museum hozzálátott a régész által felszínre hozott leletek katalogizálásához. A folyamat eredményeképpen egy interneten hozzáférhető adatbázis jön létre, melyben szabadon kutathatnak a felhasználók.
A liverpooli Nemzeti Múzeum is csatlakozott a British Museum kezdeményezéséhez, és két kurátort lát vendégül, akik az egykori görög kereskedőváros, Naukratisz leleteinek elrendezésében segédkeznek. David Hogarth régész szerint a projekt célja a tárgyi anyag tanulmányozása és a város szerepének kihangsúlyozása az egyiptomi és görög kereskedelmi kapcsolatokban.
A katalógus tartalmazza a korai naukratiszi ásatások megmaradt, 13 ezer tételes leletanyagát, illetve betekintést nyújt a város történelmébe. Az ásatások során sokféle tárgyat találtak: festett görög vázákat, ciprusi és föníciai amforákat, kőszobrokat, terrakotta figurákat, fajansz skarabeuszokat és amuletteket, érméket, ékszereket, alabástrom vázákat, valamint vas és bronz tárgyakat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap