Digitalizálják a jeruzsálemi Albert Einstein archívumot
2011. március 16. 08:00 MTI
Digitalizálják és egy éven belül a nagyközönség számára is hozzáférhető teszik az Albert Einstein archívumot - tett ígéretet a jeruzsálemi Héber Egyetem.
Korábban
A modern fizika atyjaként tisztelt Albert Einstein (1879-1955) maga rendelkezett arról, hogy halálát követően írott hagyatéka a jeruzsálemi Héber Egyetem tulajdonába kerüljön, amelynek egyik társalapítója volt. "Ez a tőle származó írások legnagyobb és egyben a 20. század történelmének egyik legfontosabb gyűjteménye" - mondta Roni Grosz, az egyetem Albert Einstein archívumának igazgatója.
A több mint 80 ezer dokumentumot felvonultató gyűjteményben többek között kutatási jegyzetfüzetek, kollégákkal és barátokkal való levelezések, valamint Einstein tudományos, filozófiai, illetve politikai eszmefuttatásait megőrző iratok sorakoznak. A Németországban született, zsidó származású tudós archívuma az egyetem ígérete szerint a digitalizálásnak köszönhetően egy éven belül a nagyközönség számára is könnyedén hozzáférhető lesz majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.