Mindig társadalmi krízissel járt együtt a klímaváltozás
2011. október 6. 11:28 Live Science
A történelem során a klímaváltozások nemcsak az élelmiszerárak növekedésével, hanem gazdasági válságokkal, zavargásokkal és háborúkkal is jártak – derült ki egy új tanulmányból.
Korábban
„A társadalmi krízisek végső oka a klíma, a környezeti változás pedig a mindennapunk része, csakúgy mint az élelem, az egészségügy, a megtakarítások” – összegezte David Csang, a Hongkongi Egyetem professzora. Csang a klímaváltozásnak az emberiségre gyakorolt hatását elemezte, benne a társadalmi zavargásokkal és háborúkkal. A kutató korábban már rámutatott, hogy az időjárásban tapasztalt változások 1000 és 1911 között Kína keleti részében összefüggésben álltak a háborúkkal, s ez igaz volt a világ többi részére is.
Csang most a társadalom összes aspektusát megvizsgálta, s közvetlen kapcsolatot állapított meg a klimatikus viszonyok és a társadalmi szegmensek között. A kutató gazdasági, mezőgazdasági, kulturális és társadalmi faktorokat vizsgált meg Európa történetének háromszáz évéből (1500-1800). Ez alatt az idő alatt a kontinens komoly klimatikus változásokon ment keresztül; 1560 és 1660 között, a kis jégkorszak idején pedig Európában ökológiai, demográfiai és társadalmi krízisnek lehettek tanúi az emberek.
Csang rámutatott: a lehűlés következtében a mezőgazdasági termelés visszaesett, így az emberek egyre kevesebbet fogyasztottak, csökkent az átlagmagasság is. A termelés zuhanása miatt a földművesek kevesebb bevételre tettek szert, ami társadalmi elégedetlenséghez, később pedig elvándorláshoz és háborúhoz vezetett, ráadásul megnőtt az esélye a járványok kialakulásának is.
Erre az emberiség különböző technológiai megoldásokkal válaszolt; a szociális és kulturális változások öt-harminc évvel a klímaváltozás után jelentkeztek, mivel a technológiai tudás birtokában az emberek képesek voltak az élelmiszerhiányból fakadó nehézségeket kivédeni – éppen ezért a társadalmi átalakulások nem jelentkeztek annyira élesen a 18. században, amikor sokkal enyhébb változásokat mértek az időjárásban. „Az alkalmazkodást gazdasági, kulturális és pszichológiai részre bonthatjuk. Az utóbbi kettő sokkal hosszabb folyamat, ezért a kisebb hőmérséklet-ingadozás nem érinti” – magyarázta Zhang.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![JFK](/iI3Es/label/.cut-640x400/258.jpg)
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap