Szobrot állítottak Csehszlovákia első elnökének Kárpátalján
2011. szeptember 27. 14:02 MTI
Szobrot állítottak Tomás Garrigue Masaryknak, az egykori Csehszlovákia első államfőjének Szolyván, annak az iskolának az udvarán, amelyet egykor ő építtetett.
Korábban
A Munkácshoz közeli kisváros képviselőtestülete idén márciusban döntött úgy, hogy az 1932-ben személyesen Masaryk kezdeményezésére építtetett iskola épületének homlokzatára eredeti formájában visszahelyezik a Masaryk Iskolája feliratot, és más módon is megörökítik az egykori csehszlovák államfő emlékét.
A feliratot és Masaryk mellszobrát Szolyva alapításának 775. évfordulója alkalmából avatta fel Ivan Baloga, a kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) elnöke. Az egykor hárommillió koronából épített iskola eredetileg nyolc osztállyal nyílt meg, ebből négyben mintegy 110 gyermek cseh, a további négy osztályban több mint 200 diák ruszin nyelven tanult.
Kárpátalján rendszerint nosztalgiával emlékeznek a két világháború közötti időszakra, amikor a terület közel két évtizeden át Csehszlovákiához tartozott. Ennek jeleként 2002-ben Ungváron, a csehszlovák időkben épült városrészben szobrot állítottak Masaryknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.