Kétezer éves birtokot tártak fel Tirolban
2011. szeptember 20. 10:27 MTI
Egy több mint kétezer éves birtok maradványait tárták fel Dél-Tirolban az Innsbrucki Egyetem régészei. Az Alpokon keresztül egykor vezető egyik legfontosabb út, a Via Claudia Augusta mentén található a birtok. A leleteket a Malser Haidéra tervezett öntözőrendszer kiépítésekor találták meg.
Korábban
Munkájuk során a régészek három római kori település nyomaira bukkantak. A Herald Grabherr régész és munkatársai által vezetett projekt célja, hogy a régészeti leletekért felelős bolzanói hivatallal közreműködve elemezzék a római kori leleteket és megvizsgálják az újonnan felfedezett egykori településeket.
Az ásatások júniusban kezdődtek, ekkor tárták fel a vidéki birtok, úgynevezett villa rustica maradványait. A leletek szerint a birtokot az 1. században hozták létre, az ott lakók azonban a 3. században ismeretlen okokból elhagyták a területet. Később, a kora középkorban kezdtek el az elhagyott római romokon sírokat kialakítani. A helyszínen számos érmére, fibulára, kerámia és egyéb edényekre bukkantak. Több római asztali edénymaradvány utal dél-franciaországi fazekasműhelyekkel való korai kereskedelmi kapcsolatra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap