Téglából készült a gyöngyösi gyóntatószék
2011. augusztus 24. 12:41 MTI
Téglából készült gyóntatófülkét találtak felújítás közben a gyöngyösi ferences templomban. Itthon egyelőre ez az egyetlen ilyen gyóntatófülke.
Korábban
A ferences rend főépítésze szerint két gyóntatófülkét is találtak, amelyek felfedezése "tudományos szenzációnak ígérkezik". Újságírók jelenlétében szerda délelőtt tárják fel a másik falfülkét, amely alakját és eredeti funkcióját tekintve valószínűleg az első párja lesz – mondta Harsányi István.
A gyóntatófülkéket az 1600-as évek második felében vagy legkésőbb 1718–1721 között alakítottak ki, amikor a templomot bővítették - mondta a főépítész. A falak és pillérek felületének tisztítása közben a templom mellékhajójában két befalazott, a padozat szintjénél kezdődő falfülkére akadtak. Az egyiket augusztus elején kibontották, és egy ma is használható, ősi gyóntatófülkére bukkantak.
A félkörívben záródó fülke, amelyben téglából kialakított pad található, éppen akkora, hogy egy testesebb szerzetes is kényelmesen elhelyezkedhet benne. Hátát a falnak támaszthatja, és a fejénél jobbra és balra lévő egy-egy mívesen kialakított, hosszúkás réshez illesztheti fülét. A szerzetes "biológiai lenyomata", vagyis a falnak dőlő fej és test alakja ma is tökéletesen kivehető a mészfestésű falfelületen.
A gyónók, akik a ferences templomokban mindig nagy számban végezték szentgyónásukat, a fülke külső oldalán, a paptól jobbra vagy balra térdepelve, a résen át fülbe gyónhatták megbánt vétkeiket, meghallgathatták a pap intő szavait, tanácsait és tudomásul vehették a kapott elégtételt, penitenciát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap