Császárt választanak Vas megyében
2011. augusztus 18. 13:39 MTI
Császárt választanak augusztus huszadikán a Vas megyei Söpte faluban; Septimus Severius Császár megbízatása mindössze egyetlen napra szól, a megtisztelő címet a római kori ruhaverseny győztese nyerheti el.
Korábban
A 870 fős településen Septimius Severus halálának 1800. évfordulója alkalmából, hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendeznek Septimius Severus-napot - mondta el Danka Lajos polgármester.
A kutatások szerint a falu jelenlegi neve onnan származik, hogy Söpte területén talált három római kori villa közül az egyik Severus császáré volt. Megválasztásakor Felső Pannónia helytartója volt, majd Savariában, az akkori császári kultusz központjában iktatták be. A római császár 1800 esztendővel ezelőtt, 211. február 4-én a birodalom határainak védelme közben halt meg a britanniai Eburacumban.
A falu képviselőtestülete a történelmi múlt miatt döntött úgy, hogy megemlékeznek a "falu császáráról". A rendezvényen a Savaria Legio Egyesület harci bigával (római harci szekérrel)vonul fel, népi, hagyományőrző egyesületek lépnek fel.
A nap kiemelt eseménye lesz a római kori ruhavetélkedő, amelyekhez a Savaria Karnevál Egyesület Kuratóriuma ajánlott fel díjakat. A nyerteseket - a császárt, Júlia Domina császárnét és az ifjú "császárfit" - a Savaria Legio Egyesület tagjai választják ki, de véleményt nyilvánít majd a "bölcsek tanácsa", azaza a képviselőtestület is - fűzte hozzá a polgármester.
Megjegyezte azt is, hogy Severus császár idén csak "névleges uralkodó" lesz, de a következő évben már szereplési lehetőséget, és egyetlen napra jogkört is kaphat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap