Japán emlékművet romboltak le Kínában
2011. augusztus 11. 10:50
A tartományi kormány megbízásából romboltak le egy japán civileknek emelt emlékművet Kínában, a lépéssel a helyiek felháborodásának akarták útját állni.
Korábban
Az északkelet-kínai hatóságok leromboltak egy japán áldozatoknak emelt emlékművet, hogy így próbálják csillapítani a helyiek felháborodását. A 3,8 méteres alkotáson 229 japán emigráns neve szerepel, akik több ezer társukkal együtt Hejlongcsiang tartományába telepedtek le a japán megszállás folyamán, de a császárság összeomlását követően éhen haltak. A China Daily angol nyelvű lap tájékoztatása szerint Fangcseng megye lakosainak szemében az emlékmű emelése csupán a közpénz pazarlása.
A múlt héten öt ember próbálta szétverni és lelocsolni vörös festékkel az emlékművet. Az egyik tiltakozó szerint a kormánynak el kellene mondania, hogy melyik tisztviselő ötlete volt a megszállók számára emelt emlékfal, valamint elnézést kell kérni 500 ezer jüan (77 ezer dollár) helytelen felhasználásáért.
Ázsia két nagyhatalmának szomorú múlttal terhelt viszonyát az utóbbi időben még inkább elmérgesítette a két ország közti tenger fenekén lévő nyersanyagok kiaknázásának kérdése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.