Pearl Harbor japán szemmel
2011. május 4. 10:16
Nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében az a tárlat, amely a maga kettősségében mutatja be az Egyesült Államok történetének sorsfordító pillanatát.
Korábban
2010. december 7-én, Pearl Harbor megtámadásának hatvankilencedik évfordulóján megújult tartalommal nyílt meg a Pearl Harbor Museum and Visitor Center. A megújult kiállítás újdonsága, hogy igyekszik megvilágítani a konfliktust a japán fél szemszögéből is. Olyan pillanatképeket mutat egy nyersanyagra éhes ország politikai gyilkosságok híreivel sokkolt mindennapjaiból, mint a kimonós nők a boltokban, vagy éppen a japán tinédzserekkel baseballozó legendás amerikai sztár, Babe Ruth.
A tárlat szerkezetét és felosztását átalakították, területe megnőtt. Középen egy füves mezőről kilátás nyílik az USS Arizona emlékművére; szintén itt a kiállító termeken kívül padokat helyeztek el, ami lehetőséget biztosít a látogatóknak, hogy szemlélődjenek, kifújják magukat. Belül a kiállítás két kiállítóteremre tagolódik, ezek egyike az „út a háborúba”, másik a „támadás” elnevezést viseli.
A tárlat elődje, amely 1980-ban készült, inkább egyfajta nemzeti szentély volt, mintsem kiállítás. Csupán a támadás során elsüllyedt USS Arizona, és egy japán anyahajó modellje volt elhelyezve, valamint a Pearl Harbor kikötőjében állomásozó tengerészek tárgyai. Daniel Martinez, a kiállítás vezető történésze szerint 1980-ban még nem lehetett másképp összeállítani azt, hiszen a háború sebei még frissek voltak.
Ezzel ellentétben az újjászületett tárlat nagy hangsúlyt fektet az események sorozatának mélyebb megértésére. Részleteket mutat a japán filmhíradókból, valamint újságok olyan szalagcímeivel mutatja be a lassan kibontakozó konfliktust, mint Kína japán megtámadása, vagy a japán ellen bevezetett amerikai szankciók. Az új koncepció a támadás részletesebb bemutatásának is teret enged: képeket mutat be többek közt a támadás áldozatairól, koporsók égetéséről a Kaneohe parton, és égett testekről, így a kiállítás látogatói mintegy ízelítőt kapnak mindabból, amit az itt állomásozó katonaság és polgári lakosság átélt a támadás során és azt követően.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.