Kertész Imre előadása a Svéd Akadémián

A Nobel-díjas írónak már november közepén el kellett juttatnia beszédét a díj odaítéléséről döntő intézménynek, a szöveget a Nobel Alapítvány szigorú előírásai szerint azonban az előadásig nem hozták nyilvánosságra. A stockholmi óvárosban, a Gamla Stanban található Svéd akadémia nagytermében mintegy 450 vendég hallgatta meg Kertész Imrét; az előadás előtt magyar, svéd, angol, német és francia nyelvű szövegváltozatokat osztottak ki.

Auschwitz óta semmi sem történt, ami Auschwitzot megcáfolta volna. A holokauszt az én írásaimban sosem tudott múlt időben megjelenni - fogalmazott Kertész Imre.

Beszédében feltett kérdésére - melyik író nem a holokauszt írója ma? - áttételesen így felelt: nem kell közvetlenül témául választani a holokausztot ahhoz, hogy felfigyeljünk a megtöretett hangra, amely Európa művészetét évtizedek óta uralja.

Nem ismerek jó, hiteles művészetet, amelyen ne érződne e törés, mintha egy lidércnyomásos éjszaka után az ember megverten és tanácstalanul nézne szét a világban - mondta.

Kifejtette, hogy a "holokausztnak nevezett kérdéskört" sohasem tekintette a németek és a zsidók feloldhatatlan konfliktusának, és sohasem hitte, hogy a zsidó szenvedéstörténet legújabb fejezetéről van szó.

A holokausztban én az emberi állapotot ismertem fel, a nagy kaland végállomását, ahová kétezer éves etikai és morális kultúrája után az európai ember eljutott - mondotta.

Az első magyar Nobel-díjas író szerint Auschwitz igazi problémája nem az, hogy meg kell-e őrizni az emlékét vagy sem, hanem, hogy megtörtént, méghozzá a keresztény kultúrkörben, s ezen a legjobb, de a leggonoszabb akarattal sem lehet változtatni.

Meggyőződése, hogy az Auschwitz után magára maradt embernek "kitartó, ám láthatatlan etikai munkálkodással" napról napra meg kell teremtenie az új európai kultúra értékeit.

Kertész Imre írói vallomásában úgy értelmezte a Svéd Akadémia döntését - amely alapján ő kapta a Nobel-díjat, hogy Európának ismét szüksége van arra a tapasztalatra, amelyre Auschwitz, a holokauszt tanúi kénytelenek voltak szert tenni.

Külön örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy gondolatait anyanyelvén mondhatja el.

Kifejtette: lehet, hogy Nyugaton, egy szabad társadalomban nem lett volna képes megírni a Sorstalanság című regényt. Ott bizonyára másra, talán egy másféle igazságra törekedett volna, "a könyvek és eszmék szabad piacán" esetleg egy csillogóbb regényformán törte volna a fejét.

Szavai szerint az 1956-os forradalom leverése után - elsősorban nyelvi megfontolások alapján - úgy döntött, hogy Magyarországon marad, ahol nem gyerekként, hanem felnőtt fejjel figyelhette meg, hogyan működik egy diktatúra.

A kommunista Magyarországon - amelyet "viszonylag korlátozott, mondhatni fáradt, sőt dekadens " diktatúraként jellemzett - a totalitarizmus logikáját nyögő embert egy másik totalitarizmusban ábrázolta.

Az undor, a depresszió, amire reggelente felébredtem, rögtön bevezetett a világba, amelyet ábrázolni kívántam - emlékezett előadásában az író.

Kertész Imre azt is elmondta, hogy túl sokáig élt diktatúrákban, ellenséges és reménytelenül idegen szellemi környezetben, ezért nem tett szert "irodalmi öntudatra", ezen nem volt érdemes töprengenie. Ezenkívül "mindenfelől" értésére adták, hogy a "téma", amely foglalkoztatja, időszerűtlen és nem attraktív, és mert a saját meggyőződésével egybevágott, az írást mindig a legszigorúbb magánügyének tekintette.