A kolozsvári Kétágú templom védelmét kérik
2011. július 28. 16:21 MTI
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége a kolozsvári Kétágú templom védelmét kéri, s felszólította Kelemen Hunor kulturális minisztert, hogy vegye elejét a magyar épített örökség "további károsításának".
Korábban
A Tőkés László vezette civil szervezet elnökségének közleménye felidézi, hogy a Kolozsvár központjában lévő templom mögötti területen a Kolozs megyei tanfelügyelőség új székhelyét kezdték el építeni. Tették ezt annak ellenére, hogy a tervet a regionális műemlékvédelmi bizottság elutasította, mivel egyrészt zöldövezetet számolnak fel az új építkezéssel, ami ellenkezik a zöldövezetek védelmét szabályozó romániai törvényekkel, de az új épület miatt a Kétágú templom távlati képe is csorbul. Az új épület magassága az általános városrendészeti terv mellé rendelt helyi szabályzatot sem tartja tiszteletben.
A tanfelügyelőség azonban mégis elkezdhette az építkezést július elején, miután a román kulturális minisztérium hatáskörébe tartozó országos műemlékvédelmi bizottság felülbírálta a regionális szakhatóságot, és kibocsátotta az építkezéshez szükséges engedélyt.
A templom mögötti telek - ahol elkezdődött az építkezés - a román oktatási minisztérium tulajdonában van. A telket az Erdélyi Református Egyházközség adományozta 1964-ben a román államnak, de az akkori viszonyokat ismerve, ez inkább kikényszerített adományozás volt. Az egyházközség romániai bíróságokon elvesztette a telek visszaszerzésért indított pereket, az ügy jelenleg a strasbourgi bíróságon van, ami azonban nem akadályozza az építtetőt abban, hogy elkezdje a vitatott telken az építkezési munkálatokat.
Az EMNT szerint megengedhetetlen, hogy a kolozsvári Alsóvári Református Egyházközség klasszicista stílusban épült reprezentatív temploma "balkáni rombolásnak" essen áldozatul. A Szabadság című kolozsvári napilap ugyanakkor szerdán arról számolt be, hogy régészeti kutatások miatt ideiglenesen leállították az építkezést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.