Grassalkovich Antal, a főúri mecénás
2011. július 15. 18:01 MTI
Grassalkovich Antal, a főúri mecénás címmel nyílik új időszaki kiállítás augusztus elején a Gödöllői Királyi Kastélyban az idei gödöllői Barokk év alkalmából. Az év végén pedig a Lovarda mellett található Barokk istállóban lesz látható egy új, nagyszabású tárlat a királyi és főúri lovaskultúráról.
Korábban
Az augusztus 6-tól 2012. január 29-ig látogatható, Grassalkovich Antal életét, mecénási tevékenységét, egyházi kapcsolatait bemutató tárlat a tavaly felújított úgynevezett Rudolf-szárny emeletén kap helyet.
A kiállítást Kresz Albert fotóművész képei nyitják azokról a templomokról, amelyeket egykoron Grassalkovich Antal támogatott. Az első két teremben a látogatók megismerhetik a főúr életútját, valamint kiterjedt kapcsolatrendszerét. A tárlaton kiállítják a Mária Terézia alapította Szent István-rend díszruháit, emlékérmét, alapszabályát, a királynő által adományozott miseruhát, palástot, valamint a gróf személyes iratait, relikviáit is.
A következő szobákban Nepomuki Szent János kultuszával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, ezenkívül bemutatják a Váci Egyházmegyei Kincstár, valamint a plébániák által küldött 18. századi miseruhákat, kelyheket, szobrokat, festményeket. A kiállításhoz kétnyelvű katalógus is készül.
Várhatóan december közepén nyílhat meg a megújult, úgynevezett Barokk istálló felett található díszes szobákban a Királyi és főúri lovas kultúra című kiállítás. A tervezet szerint a nyolc szobán átívelő kiállításon a látogatók megismerkedhetnek a 18-19. századi reguláris magyar könnyűlovasság, azaz a huszárok történetével, a nemesi felkelés intézményével, a magyar lovas testőrség mintegy százötven évet átfogó történelmével, a magyar fogatkultúrával és a főúri kocsizással.
Egy külön szobában a Magyar Királyi Testőrség Spanyol Lovas Iskolájának állítanak emléket, bemutatják az iskola kultúrtörténeti jelentőségét, tárgyi emlékeit. Külön terem foglalkozik majd az úgynevezett dámalovaglással, a tárlaton fontos szerepet kap Erzsébet királyné, akit állítólag kora egyik legjobb női lovasaként tartottak számon. Az utolsó teremben kaphatnak képet a látogatók a főúri és királyi vadászatokról, ezeknek jellegzetes módjairól, az agarászatról, a solymászatról, a falkavadászatokról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.