Rejtélyek és viták a maja kiállításon
2011. július 4. 09:51
Minden riasztó jóslat jó valamire, így például az egyik rejtélyes maja naptár által 2012. december 21-re ígért nagy változás, amely egyesek szerint maga a világvége lehet, mind a párizsi Quai Branly múzeum, mind a guatemalai kormány számára új alkalmat teremtett arra, hogy ismét felhívja a figyelmet a titokzatos közép-amerikai civilizációra.
Korábban
A guatemalai kormány kampányt indított annak érdekében, hogy a turistákat "a maja világ szívébe" csábítsa. Mint erről kiadott közleményében hangsúlyozta, ha igaz is, hogy a maja naptár, a maja hagyomány szerint a jövő decemberi időpont gyökeres változást hoz, ez elsősorban "egy új civilizáció irányába tartó spirituális fejlődésre utal", ezért időszerű most a közép-amerikai országba látogatni. Az öt éve megnyílt párizsi Quai Branly múzeum, amely az egzotikus népek és kultúrák hagyományát őrzi, a maga részéről a 2012-es rejtély beharangozásaként október 2-ig kiállításon mutatja be a maják történetét.
Maja, a hajnaltól az alkonyig - ez az önmagában is kissé titokzatosan hangzó cím az i.e. 3. évezred végén feltűnt és hosszú története során többször is elsüllyedt, majd újra feltámadt civilizáció megpróbáltatásaira utal - írta a párizsi Le Monde. A maja kultúra két ízben is - 150-ben és 900-ban - összeomlott különböző ökológiai csapások és háborúk következtében, majd a spanyol hódítás vetett véget a birodalomnak. Guatemala mai lakói jórészt a maják leszármazottai.
A párizsi kiállításon bemutatott 160 maja emlék, dekoratív tárgy, temetési tartozék, építészeti elem és díszítés az utóbbi időben végzett ásatások anyagából került ki. A legtöbbet a guatemalai régészeti és etnológiai múzeum kölcsönözte, sőt ennek az intézménynek az igazgatója, Carlos Melendes Mollinedo a Quai Branly tárlatának biztosaként maga rendezte a bemutatót, amely kronologikus sorrendben sorakoztatja fel a darabokat.
A plakáton egy 200-ból való, kagylókból és jádekövekből készült, a halál istenét megjelenítő, eredetileg kis méretű mozaik látható, amely - akárcsak a gondosan válogatott kiállítás egész anyaga - rendkívül hatásos. A Le Monde kiemeli, hogy a maják értettek mind a rémület, mind a pompa érzékeltetéséhez. A figurák ajka nyitott, a szemek kidagadnak, a nyelv kinyúlik, a jaguárok üvöltenek, a kék szín világít.
Guatemala büszke arra, hogy a több mai közép-amerikai ország területén virágzott bonyolult és különös civilizációnak a bölcsője, és mindent megtesz a területén lévő 17 maja régészeti hely megóvásáért. 2003 óta Richard Hansen, az amerikai Idaho egyetem régésze folytat nagyszabású új ásatásokat a térségben, különösen az őserdő szívében található Cuenca del Miradorban, amely e kultúra egyik leglátványosabb maradványa. A munkát a több guatemalai üzletember által létrehozott Pacunam alapítvány támogatja, amely nagy szerepet játszott a párizsi kiállítás létrehozásában is, de ezzel kapcsolatban bírálatok is elhangzottak.
A Le Monde Diplomatique egyik cikke szerint a vállalkozók a maja lelőhelyek térségében "régészeti és természeti parkok" létrehozását tervezik azok számára, akik megengedhetik maguknak ezt a fajta elit-turizmust. Fernando Paíz, az ásatásokat pénzelő egyik üzletember, a Walmart áruházlánc közép-amerikai leányvállalatának elnöke "szórakoztató és szellemi purifikációs régészeti parkot" tervez, és ez aggodalmat kelt a helyi lakosság körében.
A párizsi kiállítással kapcsolatban fenntartásait hangoztatta mások mellett az Amnesty International is, mert annak egyik szponzora a Perenco kőolajtársaság, amelynek olajkitermelési módszerei az emberjogi szervezet szerint veszélyeztetik a környezetet. Másfelől viszont ez a cég támogatta Charlotte Arnauld francia régésznő jelentős ásatásait, amelyek 2003 előtt folytak szintén a maja civilizáció feltárására.
Hector Escobado, Guatemala kulturális és sportminisztere azzal indokolta az üzleti szféra által nyújtott támogatás szükségességét, hogy "a pénzhiány miatt a régészeti helyek 95 százalékán eddig nem voltak ásatások". Sok maja emléket időközben kiraboltak és minden kiemelt darab örökre elveszett a tudomány számára. A kutatás pedig nagyon költséges, mert a régészeti helyeket utak hiányában csak igen nehezen lehet megközelíteni: elérésükhöz két-három napi gyaloglásra van szükség az őserdőben vagy helikopterre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap