Ókori sörgyártásra utaló leletek kerültek elő Franciaországból
2011. június 16. 10:46
I.e. 5. századi, sörgyártással kapcsolatos régészeti leletek, köztük árpaszemek és egy szárításra alkalmas kemence került elő Franciaország déli részén.
Korábban
A Centre de Bio-Archeologie et d'Ecology szakembergárdája, élén Laurent Boubyval a roquepertuse-i régészeti lelőhelyen (Provence) árpaszemekre bukkant, míg a sörgyártás folyamatára, a csíráztatásra és a malátázásra a közelben talált eszközök utalnak. Mindez azt jelentheti, hogy a Provence-ban élt törzsek már meglehetősen korán, leghamarabb az i.e. 5. században hódolhattak szenvedélyüknek – áll a Human Ecology internetes kiadásában.
Eddig a szakemberek csak borkészítésre utaló jeleket találtak a régióban. Bouby és csapata három üledékréteget vizsgált meg a kilencvenes években: az első mintát egy lakóépület padlójából vették, közel a tűzhelyhez és a kemencéhez, a másik kettő pedig egy kerámiavázából és egy gödörből származott. Mindhárom karbonizált növényi maradványokat tartalmazott, amelyben nagy arányban fordult elő árpa.
Az árpaszemeket kicsírázott állapotban találták, ami azt sugallja, hogy a karbonizálásra a malátázás végeztével, még a száraz maláta őrlése előtt került sor. A közelben talált kemencét a csíráztatásra használták, feltehetően azon szárították ki a malátát. A roquepertuse-i lakóháznál talált eszközök azt valószínűsítik, hogy a lakók vízzel teli edényekben áztatták ki az árpaszemeket, kiterítették a padlóra, majd a csíráztatás folyamatát a kemencén megállították, végül házi köszörűkővel újra megdolgozták a szemeket.
„A roquepertuse-i minták azt sugallják, hogy a sörkészítés családi keretekben folyt. Más archeobotanikai és régészeti bizonyítékokkal egybevetve egy olyan társadalom képe rajzolódik ki, amelynek alkoholfogyasztási szokása összetett képet mutat: a sör egy régi hagyomány folytatása volt, a borral pedig részben a Mediterráneum telepeseivel való összeköttetés révén találkoztak” – jutottak következtetésre a szerzők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Élete második „balesetének” tartotta férjét a megcsalt Frida Kahlo
- Kamarakiállítással és szoboravatással is ünneplik a Gyergyószárhegyi Művésztelepet
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.