A Neander-völgyi sem evett több húst, mint a modern ember
2011. május 30. 09:19 MTI
A Neander-völgyiről alkotott kép az elmúlt évtizedekben jócskán megváltozott, kultúrája, intelligenciája mégsem tért el annyira a modern emberétől, mint azt korában hitték. Ez a helyzet a táplálkozásával is, mint azt német kutatók kiderítették.
Korábban
Korábban úgy vélekedett a tudomány, hogy a modern ember táplálékválasztása rugalmasabb volt, mint közvetlen szomszédjáé, a Neander-völgyié. Míg a Homo sapiens a vadászat mellett bölcsen más táplálékforrásokat is kiaknázott, úgy hírlett, a "primitív" Neander-völgyi szinte kizárólag állati eredetű táplálékot fogyasztott. A németországi Senckenberg Kutatóintézet szakemberei azonban arra az eredményre jutottak, hogy a Neander-völgyi étrendje jóval változatosabb volt, mint eddig hitték, és bőségesen tartalmazott növényi táplálékot is.
Táplálékválasztásuk, ahogy a Homo sapiensé is, regionálisan különbözött - a Földközi-tenger vidékén mást fogyasztottak, mint az északi vidékeken. Azt ették tehát, amit élőhelyük nyújtott. Erre utaló jelek már régóta akadtak. Az izraeli Amud és Kebara Neander-völgyi-lelőhelyeken például pisztácia, makk és zöldségnövények megkövült maradványai kerültek elő. A franciaországi La Quinában fellelt kőszerszámok pedig növények feldolgozására engedtek következtetni. A nemrégiben az észak-iraki Shanidar 3 nevű lelet fogkövében kimutatott növényi mikrofosszíliák, valamint a fogzománc árulkodó kopásnyomai is a Neander-völgyi rugalmas táplálkozására utalnak.
A német kutatók a Senckenberg Kutatóintézet által kifejlesztett Occlusal Fingerprint Analysis (rágófelületi "ujjlenyomat-elemzés") módszerrel jutottak további információk birtokába. Összesen 73 felső állkapcsi őrlőfog rágófelületét elemezték ki a legapróbb részletekig. Eredményeiket a PLoS ONE című folyóiratban tették közzé.
A különböző régiókból származó Neander-völgyi- és Homo sapiens-leleteken kívül főként húsevő, illetve vegyes étrendű természeti népek - például inuitok, tűzföldiek, ausztrál bennszülöttek - őrlőit is bevonták a vizsgálatba. A lelőhely és a lelet kora szerint a rágófelület kopása jelentős eltérést mutatott. Az ökológiailag hasonló területekről származó minták pedig hasonlítottak.
Hogy miért terjedt el a Neander-völgyiről a húsevő sztereotípia, valószínűleg a kövületek félreértelmezéséből ered. Csontok ugyanis inkább fosszilizálódnak, mint a növények, tehát leginkább a kőkori vadászzsákmányok megkövült maradványai kerültek elemzésre. Ezen kívül a korábbi vizsgálatok elsősorban hűvösebb éghajlatról és/vagy északi területekről származó mintákon alapultak, ahol a táplálékkínálat leginkább húsból állt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.