Interneten kutatják a Márai-mítoszt
2011. április 12. 14:14 MTI
Internetes közvélemény-kutatást indított útjára a Helikon Kiadó a Bookline-nal együttműködve, hogy kiderítsék, miért olyan népszerűek Márai Sándor alkotásai.
A Helikon az elmúlt tizenöt évben mintegy másfél millió Márai-kötetet adott el, és most egy tízes ranglista összeállításával igyekszik megfejteni az idén 111 éve született író népszerűségének titkát.
A szervezők közlése szerint az érdeklődők a www.helikon.hu oldalra kattintva tölthetik ki a kérdőívet április 20-ig. A szervezők kíváncsiak például arra, hogy Márai melyik vállalt szerepe a legvonzóbb a kitöltők számára vagy szerintük mi lehet az 1998 óta tartó Márai-világsiker oka. A kérdőívet kitöltők szavazhatnak arra, hogy melyik a három kedvenc Márai-kötetük és voksolhatnak arról is, hogy melyik Márai által megélt vagy ábrázolt értéket látják megvalósulni a mai magyar társadalomban.
A közlés szerint a korábbi eladási összesítések alapján a Füves könyv a legnépszerűbb, több mint 250 ezer példányt adtak el belőle. Nem sokkal marad le mögötte A gyertyák csonkig égnek, A Napló-sorozat, az Eszter hagyatéka, az Egy polgár vallomásai és az író valamennyi versét tartalmazó, 2010-ben megjelent Halotti beszéd című kötet is előkelő helyen szerepel az eddigi összesítésekben.
A kérdőívet kitöltők nyereményjátékban vesznek részt, amelynek fődíja egy-egy Márai tematikájú este színházzal és vacsorával egybekötve - közölték a közvélemény-kutatás szervezői.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap