Bürokratikus rendszerről árulkodik a 3400 éves görög agyagtábla
2011. április 8. 12:23 The New York Times
Az Európa legkorábbi olvasható szövegét tartalmazó, 3400 éves agyagtábla a korai görög bürokratikus rendszerbe enged betekintést.
Korábban
A lelet felfedezői és görög történészek egybehangzó állítása szerint a táblán a mükénéi kor előtti időszak politikai struktúrája és bürokratikus gyakorlata ismerhető meg. „Ritka alkalom, hogy a régészet az ősi szövegekkel és a görög mitológiával találkozik” – nyilatkozta Michael B. Cosmopoulos a felfedezés alkalmával tartott múlt heti sajtótájékoztatón.
A St. Louis-i Missouri Egyetem régészprofesszora elmondta: a táblát még tavaly nyáron, Görögország délnyugati részén egy olajfaligetnél, Iklaina mellett fedezték fel. A szeméttelepnél talált agyagedény korából ítélve a táblát i.e. 1490-1390 körül készítették. A tudósoknak eddig kevés bizonyítékuk volt az agyagtábla ideje előtti időkből arra vonatkozóan, hogy ilyen korán feljegyezték volna az államisággal összefüggő információkat.
A minószi civilizáció Krétán sokkal korábban, már i.e.1800-ban hagyott maga után olyan rejtélyes feliratokat, amelyek időben megelőzik a lineáris B írást. A legkorábbi ismert – szintén „könyvelésre" használt – írás a sumér Uruk városában fejlődött ki i.e. 3200 körül, de az első egyiptomi írás is erre az időre datálható.
A Missouri egyetem 11 éve kutat Iklainán, az elmúlt néhány évben pedig egy – a feltételezések szerint távoli központként használt – palota romjait is feltárta a kutatócsapat. A falakon freskók látszanak, rajta udvarhölgyekkel és hajók mellett fickándozó delfinekkel. A szakembereknek sikerült a palota körül egy a korát jóval megelőző csatornarendszer maradványait is megtalálniuk.
I.e. 1200, azaz a trójai háború feltételezett korából már kerültek elő agyagtáblák, amelyek utalásokat tesznek az adminisztrációs központra, Iklainára. Cosmopoulos elmondta: a felfedezések kétszáz évvel korábbra teszik azt az időszakot, amikor a település a királyság központja lett, s amikor az írásbeliség és a politikai szerveződés már kialakulóban volt. A tábla egyik felén egy gyártással kapcsolatos szó olvasható, a másikon személyek nevei, számokkal.
„Az a tény, hogy van egy ilyen táblánk, azt jelenti, hogy az államalakulatnak írnokai voltak, ez pedig a bürokrácia termékének tekinthető” – nyilatkozta Cynthia Shelmerdine, az austini Texasi Egyetem kutatója. „Ez a politika komplexitásáról árulkodik, és arról a növekvő igényről, hogy a javakat, adókat és az ingóságokat összeírják – korábban, mint az gondoltuk volna” – tette hozzá. A kutatók szerint mindez azt jelenti, hogy az ókori Görögország ezen államalakulatai másfél évszázaddal korábban jöttek létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap