Balatonszemes nem engedi veszni a Latinovits emlékmúzeumot
2011. április 4. 13:50 MTI
A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága (SMMI) pénzügyi okokból arra kényszerült, hogy bezárja a balatonszemesi Latinovits Zoltán Emlékmúzeumot, ám a település testülete úgy döntött, hogy májustól átveszi a működtetését.
Korábban
Takács József polgármester elmondta: a múzeumigazgatóság és az önkormányzat közösen működteti több mint másfél évtizede az emlékházat, amely tavaly 2470 látogatót vonzott. A kismúzeum bemutatja a gyermekkorát Balatonszemesen töltő színészkirály életútját a gyermekkorától a haláláig, sok személyes tárgyával, köztük az órájával, pipájával, hintaszékével együtt.
Balatonszemes turisztikai látványosságainak egyike az emlékmúzeum, amelyet nem hagyhatott veszni a képviselőtestület, ezért a héten úgy határozott, hogy előteremti a további üzemeltetéshez szükséges évi kétmillió forintot - fogalmazott Takács József. A döntés mellett szólt az is, hogy a megyei igazgatóság lépésével kényszerhelyzetbe került az önkormányzat, amely három éve 15 millió forintért felújíttatta az emlékhelyet részben támogatási forrásból (6 millió forint önerővel), és öt évig tartó működtetési kötelezettséget is vállalt - magyarázta.
A polgármester tárgyalásokat folytatott az SMMI-vel, amely a település rendelkezésére bocsátja a részben tulajdonában lévő gyűjteményt, további szakmai segítséget ígérve. A kiállított tárgyak egy része magángyűjteményből való, a hajdani színész egyik rokonáé, akivel szintén tárgyalt a településvezető, és megegyezett arról, hogy a rokon az önkormányzat tulajdonába adja és gondjaira bízza az emléktárgyakat.
A kismúzeum bezárásának hírére több felajánlás is érkezett az önkormányzathoz magánszemélyektől azért, hogy az emlékhely továbbműködhessen. "Reméljük, az ígéreteket tettek is követik majd" - hangoztatta a polgármester. Hozzátette, nem csak Latinovits Zoltánnak, hanem féltestvérének Bujtor István színésznek is emléket állított a település, egy évente megrendezett filmfesztivállal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.