Aki száz fontért vett egy 40 milliós Cézanne-t
2011. március 30. 15:34 MTI
Csupán díszes keretéért vett meg egy festményt egy férfi Nagy-Britanniában egy régiségboltban, ám nem kizárt, hogy véletlenül Paul Cézanne első ismert művére tett szert.
Korábban
Kevesebb mint 100 fontért (30 ezer forint) lehet, hogy 40 millió fontot (12 milliárd forint) érő műalkotás tulajdonosa lett. Szakértők legalábbis úgy vélik, hogy a francia festő képéről van szó, melynek vásznán Cézanne egy folyóparti kis házat festett meg. A keletkezés éve 1854, és úgy tűnik, Cézanne még alá is írta művét.
A northamptoni tulajdonos hat évvel ezelőtt vette a 120 centi széles és 90 centi magas festményt, mely nem is tetszett neki - csupán rámáját találta szépnek -, ezért aztán a padlásán porosodott sokáig a mű. Immár feltehetően sokkal szebb szemének a kép, bár - mint a The Sun című brit lapnak mondta -, meg sem próbál arra gondolni, hogy mit tenne a pénzzel, nem akarja kísérteni a sorsot.
A gyanú, hogy Cézanne-t vett, azután éledt fel benne, hogy egy művészeti könyvben felfigyelt az ecsetvonások hasonlóságára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.