Visszakapja eredeti színvilágát az edelényi kastély homlokzata
2011. február 22. 10:24
Megkezdődött az edelényi L'Huillier-Coburg kastély homlokzatát takaró állványzat bontása, így láthatóvá válik, hogy a kastély visszakapja eredeti, a 18. században használt barack, tört fehér és szürke színeit. Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyának és a hozzá tartozó parknak a rekonstrukciójára összesen csaknem 2,2 milliárd forint pályázati támogatást fordít a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.
Korábban
A korabeli ábrázolások és a restaurátori munkálatok során feltárt festékrétegek alapján szakértők döntöttek a kastély homlokzatának régi-új színeiről.
Összhangban azzal a törekvéssel, hogy a kastély a lehető legteljesebb mértékben tükrözze a virágkor, vagyis a 18. század utolsó harmadának állapotát, a homlokzat barackszíne a tagozatokon tört fehérrel, az ablakok szemöldökdíszein pedig szürkével egészült ki. A külső rekonstrukciója során megújult és immár az eredeti pompájában látható az edelényi kastélyt építtető L’Huillier-család kifestett címere is, amelyet két kivont kardú, magyar ruhás vitéz tart a kastély északi homlokzatán.
Az európai uniós támogatással 2012 első felére megvalósuló beruházás során nemcsak az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb barokk kastélyépületét, de a csaknem öthektáros kastélyparkot – magát a kastélyszigetet – is megújítják. A főépület külső felújítása mellett restaurálják a kastély termeiben található, páratlan művészettörténeti értéket képviselő, rokokó falképeket is a szakemberek. A felújított termek alkalmasak lesznek állandó és időszakos kiállítások, valamint rangos tudományos és kulturális rendezvények – többek között konferenciák és koncertek – megrendezésére is.
Az edelényi kastélysziget fontos kitörési pont lehet az Észak-magyarországi régió egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége számára, 2016-ra ugyanis éves szinten már 100 ezer látogatót várnak Edelénybe. A megnyitást követően a létesítmény a tervek szerint közvetlenül 20 környékbelinek ad majd munkát, és közvetve is hozzájárul a térség foglalkoztatási gondjainak enyhítéséhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.