Bronzkori kincsek egy kihantolt temetőben
2011. február 16. 12:25 MTI
Nyíregyháza orosi városrészének határában egy bronzkori településre, egy szarmata és egy honfoglalás kori temető maradványaira leltek muzeológusok - írja a Magyar Nemzet.
Korábban
Az ásatások során több ezer fémtárgy, római kori bronz-, ezüst- és aranypénz, illetve ékszer került elő - mondta Istvánovics Eszter. Az ásatás vezetője hozzátette: akadt olyan edény, amelyben 34 pár karperec volt. A bronzkori kincsektől nem messze a régészek honfoglalás kori temetőt is felfedeztek, ahol száz sírt tártak fel.
A legnagyobb egy 56 kilogrammos bronzlelet, amely mintegy 1700 korabeli ékszert, szerszámot és eszközt tartalmaz. A régészek a valamikori bronzkori településen 60 házat tártak fel, amelyeket félig földbe vájtak, cölöpökkel erősítettek meg. Az egyikből előkerült egy csaknem teljes, csontból készült furulya is.
A honfoglaláskori temetőben közel száz sírt találtak. Akadt olyan, amelyben hason fekve temettek el valakit - erre a régészek eddig még nem találtak a magyarázatot. Volt olyan sír, amelyikből két, valószínűleg ezüstből készül karperec és gyűrű került elő. A leggazdagabb sírra a temetőtől elkülönítetten találtak a muzeológusok. Ezek annyira közel voltak a föld felszínéhez, hogy a talajművelések során megsérült, a benne nyugvó díszes övveret 40 darabra törve került elő a szíj végével együtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.