Az égieknek ajánhatták fel aranykarkötőiket a dákok
2011. január 26. 08:05 National Geographic News
Erdély ősi lakói hatalmas vagyont halmoztak fel aranyban, amely értékes, kígyó alakú karperecekben öltött végső formát – állítja egy új tanulmány.
Korábban
A kétezer éves leletek mindegyike egy kilogramm tömegű, amire a kutatásban résztvevő Paul Craddock csak annyit tudott mondani: „meglepő”, majd hozzátette: „Igen, rendkívül sok aranyuk volt”. A dákok ugyan nem hagytak hátra írásos forrásokat, de úgy látszik, bővelkedtek nemesfémben, amely a környező hegyek és folyók áldása volt.
A nemesfém tolvajok kéttucat karkötőt vittek el tíz évvel ezelőtt a Sarmizegetusa Regia (Várhely) régészeti lelőhelyről, de a hatóságoknak ennek a felét már sikerült visszaszerezniük. (ezek ma a bukaresti Romániai Nemzeti Történeti Múzeumban tekinthetők meg.) A kemény megtorlástól tartva a tolvajok akkor azt mondták: egy már elhunyt társuk régi görög pénzérmékből készítette a tárgyakat, így számos szakértőben felmerült a kétely a karkötők eredetiségével kapcsolatban.
Egy új tanulmány azonban arra a következtetésre jutott, hogy a görög pénzeket sokkal tisztább aranyból öntötték, mint a sarmizegetusai ékszereket, ráadásul a karkötők legalább kétezer évesek – erre a rajtuk látható sötét foltok is utalnak. A karperecek mellett i.e. 100-70 között készített pénzérméket is találtak, amely a szakemberek szerint nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ékszerek akkor kerültek volna forgalomba, csupán az eltemetés idejét jelzi.
Sarmizegetusa Regia a dák királyság aranykorának utolsó néhány évszázadában, i.e. 500 és i.sz. 100 között a birodalom politikai és vallási központjának számított. A dákok laza törzsi szervezetben éltek, főként mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoztak, de voltak közöttük vasöntők, kereskedők és kézművesek is. Írásos feljegyzések híján csak római forrásokra hagyatkozhatunk, de azok „nem feltétlenül megfelelőek” – mondta el Ernest Latham, a virginiai Külügyi Intézet Románia-szakértője.
Mivel a karkötőkön nem látszanak viselésre utaló jelek, a kutatásban résztvevő A. Constantinescu szerint az ékszereket a dákok egyetlen istenüknek, Zalmoxisnak ajánlhatták fel. „Talán volt valamiféle isteni büntetés, ha megpróbálták ellopni az aranyakat” – így a kutató. „Az arany az istenhez tartozott” – tette hozzá. A vallási dimenziót „jó találgatásnak” nevezte Otis Crandell, a Babes-Bolyai Egyetem oktatója, aki szerint azonban mindezt „kontextusba kell helyezni”, meg kell keresni a hiányzó darabokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap