Brodarics-év az Országos Levéltárban
2011. január 21. 16:10
Brodarics István I. Ferdinánd királyhoz intézett, az ország problémái felett érzett aggodalmát ecsetelő levelének segítségével kívánja bemutatni szakmai tevékenységét a Magyar Országos Levéltár (MOL), amely egész éven át tartó programokat szervez Mohács krónikása köré.
Korábban
Kálnoki-Gyöngyössy Márton – héten lemondott – kultúráért felelős helyettes államtitkár a nemzeti emlékezet fontos részének nevezte a nemzeti intézmény birtokába került páratlan történeti értékkel bíró dokumentumot, s egyben óhaját fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a MOL továbbra is folytassa ilyen irányú tevékenységét, nevezetesen a közkiadványok közkinccsé való tételét.
Reisz T. Csaba főigazgató a Brodarics-projekt nyitórendezvényén előadásában elmondta: a búcsúlevél megszerzése a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) iratvásárlási támogatásával jöhetett létre, amely egyedüliként biztosít forrást az ilyen jellegű projektek megvalósításához. A Brodarics-levelet a Központi Antikvárium ajánlotta megvételre, amelyre 2009 végén került sor, s amelyet alapos előkészületek, tanulmányok és szakmai vélemények előzték meg – mondta el a főigazgató.
A végül 3 millió forintért megvásárolt levél fakszimiléje már elérhető, a kiadványt az Archív kiadó közreműködésével adták közre egy kísérő tanulmánnyal együtt. A Brodarics-projekt azonban korántsem ért véget a fakszimile kiadásával, a MOL ugyanis egész éven át tartó programokat kínál a téma iránt érdeklődők figyelmébe.
Március közepére várható a levelet tágabb történeti távlatból bemutató Brodarics-emlékkönyv kiadása, amelynek szerzői dr. Pálffy Géza, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, dr. Kasza Péter, a Szegedi Tudományegyetem Klasszika-Filológia Intézetének adjunktusa és a MOL munkatársai. Júniusban a Nemzetközi Levéltári Nap alkalmából kerül sor a projekthez kapcsolódó, általános és középiskolásoknak szóló oktatási füzetek bemutatására. Októberben, a krónikás születésnapján (20.) Kasza Péter szerkesztésében jelenik meg a Brodarics István kiterjedt, Lengyelországtól Itáliáig terjedő levelezését közreadó kötet, amelyet egy mini-konferencia fog kísérni.
Reisz. T. Csaba előadása végén sietett leszögezni: mivel az intézményben a 3 ezer kutató mellett mintegy 8 ezer látogató is megfordul évente, fontosnak tartják a közművelődési feladatok ellátását, ezért a MOL nyáron bekapcsolódik a Múzeumok Éjszakája programsorozatba, a Kulturális Örökség Napjai program keretében pedig ismét kiállítják az eredeti dokumentumot.
Brodarics István 1480 körül született a Szerémségben. Itáliában tanult, Magyarországra visszatérve magas egyházi és világi tisztségeket viselt. 1526-ban II. Lajos kancellárjaként maga is részt vett a mohácsi csatában, amelynek elvesztése után – a magyarokat árulással vádoló Johannes Cuspinianus bécsi humanista röpiratára válaszul – írta meg a mohácsi csata történetét. (De conflictu Hungarorum cum Turcis ad Mohacz verissima historia) A király halála után előbb Ferdinánd mellé állt, de amikor látta, hogy az trónigényét egy Magyarország ellen indítandó háború árán is biztosítaná, Szapolyai János pártjához csatlakozott – erről szól a Dévénybn 1527. március 18-án kelt levél is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap