Az 1991-es szovjet katonai beavatkozásra emlékezik Litvánia
2011. január 13. 16:36 MTI
A litvánok több rendezvényen emlékeztek meg csütörtökön a szovjetek 1991-es katonai beavatkozásáról a felelősök számonkérését követelve.
Korábban
1991. január 13-án a szovjet hadsereg fegyverekkel lépett fel a balti ország függetlenedési törekvései ellen. A szovjet katonák megtámadták a vilniusi TV-tornyot, valamint a nemzeti televízió- és rádióközpontot: az akció során 14 civilt megöltek, körülbelül ezer tiltakozót pedig megsebesítettek. Dalia Grybauskaite litván elnök szerdán egy parlamenti megemlékezés során a felelősök megbüntetését követelte. "Az emberiesség ellen elkövetett ilyen bűncselekmények nem évülnek el" - mondta a politikus.
Litvánia 1990. március 11-én a három balti szovjet köztársaság közül elsőként kiáltotta ki függetlenségét. Az első szovjet megtorlóakciókat követően több tízezer tüntető gyűlt össze, hogy a TV-tornyot és a rádióközpontot megvédelmezze a vörös hadsereggel szemben. A 14 fegyvertelen civil meggyilkolása nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, s megerősítette a balti függetlenségi törekvések nyugati támogatását. Moszkva 1991. szeptember 6-án ismerte el önálló államként Észtországot, Lettországot és Litvániát. Jó három hónappal később feloszlott a Szovjetunió.
Az orosz és fehérorosz kormány makacsul visszautasítja Litvánia követelését a január 13-i mészárlásért felelős tisztek kiadatására vonatkozóan. A véres események huszadik évfordulóján tartott megemlékezéseken több európai kormányzati tisztségviselő vesz részt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap