Megkezdődik a gödöllői királyi váró felújítása
2011. január 6. 15:27 MTI
Közlekedés- és helytörténeti múzeumként, idegenforgalmi látványosságként fogadja majd a betérőket a jövőben a gödöllői királyi váró, amelynek felújítása január 10-én, hétfőn kezdődik.
Korábban
A felújítás megkezdésével megszűnik a váróterem jelenlegi funkciója, a jegypénztár hétfőtől a forgalmi épület mellett elhelyezett konténerben üzemel.
A közbeszerzési eljárás eredményeként a kivitelezést a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. végzi. A jelenleg a MÁV Zrt. kezelésében lévő, állami tulajdonú műemléképület teljes külső és belső rekonstrukcióját elvégzik. Visszaépítik a kupolás fedélszerkezetet, a homlokzaton végigfutó, egykori kovácsoltvas oszlopokon álló míves perontetőt, valamint felújítják a város felőli oldalon a kocsifelhajtót és az előtte lévő területet is.
A királyi váró egy részében a felújítás után közlekedés- és helytörténeti kiállítást rendeznek be, a fennmaradó területeken pedig idegenforgalmi létesítmény kap helyet. A kiállítási részben a közlekedési múzeum az udvari vonatokkal és a királyi várók legszebb emlékeivel ismerteti majd meg a látogatókat ötven dokumentum és húsz műtárgy bemutatásával. Olyan különlegességek is itt lesznek láthatók, mint a MÁV 1052. pályaszámú udvari vonati gőzmozdonyának 1:5 arányú modellje és a Tisza-vidéki vasút udvari kocsijának 1857-ből megmaradt bútorzata.
A helytörténeti kiállítás részeként a Gödöllői Városi Múzeumból visszakerül ide a Stróbl Alajos által készített Erzsébet királyné- és Ferenc József-mellszobor, amelyek egykor a királyi váróteremben álltak, valamint olyan képeslapok és fotók, amelyek a királyi váró épületét és az ott folyó életet mutatják be.
A királyi váró felújításának összköltsége több mint 342 millió forint, ebből 291 millió forint a támogatás, amelyet az önkormányzat az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok (Norvég Alap) pályázatán nyert el. A város több mint 2 millió eurót nyert, a pénzből a királyi váró mellett megújul a gödöllői Alsópark egy része, megtörténik az Erzsébet park helyreállítása és a Grassalkovich-filagória rekonstrukciója is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap