Irak az ókori Babilon romjait mentené
2011. január 5. 13:37 The New York Times
Az ókori Babilon városában végbemenő pusztítás a bábeli torony melletti hegytetőről is jól látható, a romok állapotát elnézve pedig komoly képzelőerőt kíván bibliai jelentőségének megragadása. A kárfelmérés és a műemlékek mentési munkálatai most amerikai segédlettel zajlanak.
Korábban
A horizonton toronyőrök, a pálmafák között pedig összecsukható drótkerítések bukkannak fel, a betonházak és farmok mellett a Szaddám Huszein által a nyolcvanas években épített monstre palota hatalmasodik, ott, ahol egykoron II. Nabukonodozor is uralkodott.
Jeff Allen, a World Monuments Fund egyik munkatársa a hegyoldalra mutatva a következőket mondja: „Ez itt még mind feltáratlan, a hely nagy potenciállal rendelkezik”. Látván Irak politikai instabilitását, a terv megvalósítása fényévekre van. Idén azonban óriási előrelépés történt, ugyanis 2003, azaz az amerikai invázió óta a régészek először kezdhettek Babilon szisztematikus feltárásába, s végezhettek állagmegóvó intézkedéseket, amelyek az egykori Mezopotámia többi romját is érintették. A legtöbb munkát azonban titokban kellett végezni, mivel a műkincstolvajok továbbra is veszélyt jelentenek az ország kulturális öröksége számára.
A World Monuments Fund az iraki Régiségek és Örökség Állami Tanácsával karöltve dolgozott ki egy hosszú távú programot, hogy elejét vegye a sártéglából épült épületek további pusztulásának. Novemberben az amerikai külügyminisztérium kétmillió dollár értékben tett felajánlást, aminek köszönhetően talán sikerül megmenteni az i.e. 6. században épült Istár-kapu alapzatát. A déli Úrtól az északi Nimrudig terjedő területen végzett munkák célja a tudósok és turisták Irakba csalogatása, hogy egyszer a vendéglátás legalább akkora részt hasítson ki magának az ország gazdaságából, mint a legfőbb bevételi forrásnak számító olaj.
A Babilon-projekt Irak eddigi legnagyobb és legmerészebb régészeti vállalkozása. „Modellértékűnek szánjuk a többi régészeti lelőhely számára” – árulta el Kajsz Husszein Rashid, a Régiségek és Örökségi Állami Tanácsának igazgatója. Irak előtt hatalmas akadályok tornyosulnak, a Szaddám Huszein-éra épületeiben például helyrehozhatatlan károk keletkeztek, az ország területén a hét évvel ezelőtti amerikai invázió nyomán totális pusztítás és rablás lett úrrá.
Az amerikai hadsereg először katonai bázist rendezett be Babilon városában, majd a lengyel csapatok fészkelték be magukat, a területet csak 2004-ben vette vissza a Tanács. A World Monuments Fund prioritási sorrendet állapított meg a projekt 2009-es elindításakor, számítógéppel mérték fel az épületekben végbement kárt, különös tekintettel a magas sótartalmú talajvíz által okozott pusztításokra – a szakembereknek sietniük kell, mivel az Istár-kapu 2500 éves domborművei közül már sok menthetetlennek számít.
Az Egyesült Államok kormányától érkező felajánlás elsősorban a csatorna felújításához kell, azért, hogy el tudják vezetni a talajvizet a kapu alapzata körül, de hasonló rekonstrukció szükséges Babilon két további templománál, Ninmakh és Nabu-sha-Khare körül, amiket az erózió és a modern téglák pusztítanak tovább. „Nehéz megmondani, melyik okozza a nagyobb kárt, de a kettő együtt halálos méreg” – magyarázza Allen.
Az amerikai kutatócsapat a területen egy múzeumot építtetett, amely várhatóan ebben a hónapban nyitja meg kapuit a látogatók előtt, a megfelelő biztonsági intézkedések életbelépésével ráadásul a bagdadi Nemzeti Múzeumból is visszakerülhetnek a műkincsek. A múzeum megnyitásával korántsem csitulnak a nemzeti örökség pusztulása körül kirobbant viták, a szakma és a kormány a turisztikai lehetőségek kiaknázása, illetve az abból befolyó összegek hovatartozása miatt szólalkozott össze.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.